Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1971

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Kállai Gyulának, az MSZMP PB tagjának beszéde az Országgyűlésben

A Varsói Szerződés december elején megtartott külügyminiszteri tanácskozása behatóan foglalkozott az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel. Megelégedéssel állapította meg, hogy az elmúlt időszakban Kelet- és Nyugat-Európa több országa között javultak a kapcsolatok és valójában megérett a helyzet arra, hogy 1972-ben létrejöjjön az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó összeurópai értekezlet. Rá kell azonban mutatni arra is, hogy még jelentősek azok az erők, amelyek meg akarják akadályozni e konstruktív javaslat sikerét, vagy legalábbis megkísérlik időtlen-időkre elodázni. A varsói külügyminiszteri tanácskozást követő brüsszeli NATO-értekezleten is jelentkeztek ezek az erők. Az Egyesült Államok és néhány más NATO-ország ismét időhúzó taktikát alkalmazott. Ezt a kiadott közlemény is jól tükrözi. Figyelemre méltónak tartjuk azonban, hogy több nyugat-európai kormány — s ez most Franciaország esetében a legnyilvánvalóbb — mind határozottabban áll ki az európai biztonsági értekezlet mielőbbi Összehívása mellett. A békeszerető emberiség várakozásának az felelt volna meg, ha a NATO figyelembe veszi a népek alapvető érdekeit és pozitívabban reagált volna a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatára. Szeretném hangsúlyozni, hogy javaslataink változatlanul érvényesek és diplomáciai munkánkban újabb erőfeszítéseket teszünk a konferencia konkrét előkészítésére. Hazánkban és sok más európai országban is, az európai biztonság és az európai biztonsági értekezlet ügye már jóideje nem csupán a kormányokat foglalkoztató politikai-diplomáciai kérdés. Ilyen szellemben és céllal alakult meg nálunk is szeptemberben az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága, amely célul tűzte ki, hogy szervezze, serkentse és összefogja azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet népünk különböző rétegei és szervezetei az európai biztonság és együttműködés előbbre viteléért eddig külön-külön folytattak. Az európai enyhülés kétségtelenül pozitív tény, ám mindaddig nem nyugszik tartós alapokon, amíg más térségekben fel nem számolják az imperialista agressziókat, hiszen a béke egy és oszthatatlan. Az Amerikai Egyesült Államok egyértelműen negatív szerepe markánsan mutatkozik meg Indokínával kapcsolatban. Az egész világ tudja, hogy e térség népei katonailag, politikailag és erkölcsileg felülkerekedtek. A sokéves leplezetlen intervenciók és az erőszak egész fegyvertárának alkalmazása sem tette lehetővé, hogy az amerikai imperializmus elérje céljait. Az amerikai kormány ennek ellenére mind ez ideig nem adott választ azokra a vietnami javaslatokra, amelyek lehetővé tennék a háború befejezését, a konfliktus politikai rendezését. Saját népét és a nemzetközi közvéleményt is olyan politikai manőverekkel kísérli megtéveszteni, amelyeknek az a célja, hogy az indokínai népek rovására, azok háta mögött találjon megoldást nyilvánvaló vereségének leplezésére, nagyhatalmi presztízsének megőrzésére. Pedig világos, hogy a háborút sem katonai eszközökkel, sem olyan szemfényvesztő manőverekkel nem lehet megnyerni, mint a csapatok részleges vagy teljes kivonása, s ezzel párhuzamosan a bábhadseregek megerősítése, a legmodernebb fegyverekkel való felszerelése, azzal a céllal, hogy az ázsiaiak harcoljanak az ázsiaiak ellen. Ezzel