Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának 45. ülésszakáról

hajtó bizottság megvitatta a KGST 24. ülésszaka beszámolójának előkészí­tését a KGST 23., rendkívüli ülésszakán hozott határozatok megvalósítása érdekében végzett munka menetéről. A KGST végrehajtó bizottságának ülésein folytatták azoknak a kérdé­seknek a megvitatását, amelyek összefüggnek a KGST-államok közötti együttműködés további elmélyítése és tökéletesítése komplex távlati prog­ramtervezetének előkészítésével. Megvitatták egyebek között a végrehajtó bizottság elnöke és a tanács titkára által előkészített javaslatokat e prog­ram mintavázlatáról, struktúrájáról és előzetes tartalmáról, valamint eset­leges jogi megfogalmazásáról. A végrehajtó bizottság határozatot hozott a jelzett anyagok további kidolgozásának rendjéről és határidejéről azzal, hogy a végrehajtó bizottság 46. ülésszaka elé terjessze. M. Bajbakov, az első munkacsoport elnöke, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke a végrehajtó bizottság elé terjesztette a munkacsoport által elkészített anya­gokat a KGST-államok minisztériumai, hivatalai, gazdasági szervezetei, tudományos kutatóintézetei és tervezőirodái közötti közvetlen kapcsolatok megteremtésének elveiről, rendjéről, szervezeti, gazdasági és jogi előfel­tételeiről a felek szerződéses viszonya, anyagi érdekeltségének növelése és felelőssége alapján. Ez a munkacsoport javaslatokat terjesztett elő az ér­dekelt országok által létesítendő nemzetközi szervezetek lehetséges szerve­zeti formáira és funkcióira vonatkozólag is. A végrehajtó bizottság jóvá­hagyta az e kérdésekről szóló beszámolót, és elhatározta, hogy azt a ta­nács 24, ülésszaka elé terjeszti. A végrehajtó bizottság megvitatott néhány valutáris-pénzügyi és külke­reskedelmi kérdést, amelyet dr. Bíró József, a külkereskedelmi kérdésekkel foglalkozó munkacsoport elnöke, a Magyar Népköztársaság külkereskedel­mi minisztere, Walter Halbritter miniszter, e munkacsoport alcsoportjá­nak elnöke, az NDK árhivatalának vezetője, V. Garbuzov, a KGST pénz­ügyi és valutáris állandó bizottságának elnöke, a Szovjetunió pénzügymi­nisztere, J. Trendota, a pénzügyi és valutáris munkacsoport elnöke, a Len­gyel Népköztársaság pénzügyminisztere terjesztett elő. Egyebek között megvitatták a Nemzetközi Beruházási Bank megalakításáról szóló egyez­mény és alapokmány előzetes terveit. A végrehajtó bizottság ülésszakán megvitatták továbbá a szocialista vi­lágrendszer gazdasági problémáival foglalkozó nemzetközi intézet tervét. A végrehajtó bizottság a barátság és a kölcsönös megértés légkörében ülésezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom