Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Közlemény Péter János külügyminiszter bulgáriai látogatásáról

előnyeinek és a műszaki-tudományos forradalom eredményeinek haszno­sításában. A külügyminiszterek megbeszéléseiken áttekintették a nemzetközi hely­zetet, nagy figyelmet fordítottak az európai biztonság kérdésére. Kijelen­tették, hogy a béke és az európai államok közötti együttműködés érdekei megkövetelik egy hatékony európai biztonsági rendszer létrehozását, az egyenjogúság, a belügyekbe való be nem avatkozás, a szuverenitás, a terü­leti integritás és a fennálló államhatárok sérthetetlenségének elvei alapján. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy a szocialista országok az összeurópai biztonsági értekezlet sikeres előkészítésére és megtartására irá­nyuló javaslatai és kezdeményezései széles körű nemzetközi elismerésre és támogatásra találtak. A két ország lankadatlanul folytatja erőfeszítéseit kedvező feltételek megteremtésére annak érdekében, hogy halogatás és minden előfeltétel nélkül összehívják és valamennyi európai ország egyenjogú részvételével megtartsák az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó összeurópai konferenciát. A külügyminiszterek kifejezték mély meggyőződésüket, hogy az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal történő fenyegetésről való lemondás, va­lamint az európai államok közötti kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tu­dományos kapcsolatok bővítése kérdésében tervezett nemzetközi megálla­podás hozzájárul a feszültség csökkentéséhez és elősegíti, hogy tárgyalá­sok útján fokozatosan megoldják az európai országok kapcsolatainak egyéb, bonyolult problémáit. A felek újra kifejtették véleményüket, amely szerint a biztonság haté­kony rendszere megteremtésének fontos előfeltétele, hogy minden állam — beleértve a Német Szövetségi Köztársaságot is — egyenjogú kapcsolato­kat teremtsen a Német Demokratikus Köztársasággal. A felek egyidejűleg hangsúlyozták a két ország hozzájárulásának jelen­tőségét az európai béke és biztonság megerősítéséhez. A bolgár fél üdvözli a Magyar Népköztársaság politikáját, amely Közép-Európa és a Duna-me­dence államai közötti együttműködés légkörének megteremtését szolgálja. A magyar fél pozitívan értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Bol­gár Népköztársaság fejt ki az együttműködés, a béke és a biztonság légkö­rének megteremtéséért a Balkán-félszigeten. A két külügyminiszter kormánya nevében üdvözölte, hogy egyre növek­szik az atomfegyver továbbterjedését megakadályozó megállapodást alá­író államok száma, és kifejezte reményét, hogy ezt a fontos szerződést a legrövidebb időn belül ratifikálják és így az hatályba lép. A két külügyminiszter kifejezte meggyőződését, hogy a tartós béke biz­tosítása megköveteli a fegyverkezési verseny beszüntetését, a teljes és ál­talános leszerelést. Megerősítették elhatározásukat, hogy ennek érdekében továbbra is megteszik a szükséges erőfeszítéseket az Egyesült Nemzetek Szervezetében és a genfi leszerelési bizottságban. Jelentős hozzájárulás lenne e probléma megoldásához a vegyi- és a bakteriológiai fegyverek gyártásának és felhalmozásának a megtiltása is. A külügyminiszterek teljes szolidaritásukról biztosították a hős vietnami népet az amerikai agresszióval szemben folytatott harcában. A vietnami

Next

/
Oldalképek
Tartalom