Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának nyilatkozata a berlini tárgyalásokról
Fock elvtárs és jómagam készséggel, örömmel tettünk eleget a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya meghívásának. Mint ismeretes, a látogatás háromnapos volt. E három nap intenzív munkával, érdemi megbeszélésekkel, olyan létesítmények megtekintésével telt el, amelyek valamilyen módon összefüggésben álltak beszélgetéseink témáival. Walter Ulbricht és Willi Stoph elvtársak, valamint az NDK más partes állami vezetői, a testvéri ország dolgozói a legnagyobb szívélyességgel, testvéri barátsággal fogadtak bennünket. Tárgyalásaink, munkaprogramunk minden aktusának légköre szívélyes, elvtársias és — ami a napirendre tűzött kérdéseket illeti — gyakorlatias volt. Sorra vettük az időszerű elvi, politikai kérdéseket, ismertettük álláspontunkat, kicseréltük véleményünket, s mint ismeretes, hangsúlyoztuk elvi egységünket. Beszéltünk a jövő feladatairól is. Mindkét fél elhatározása, hogy együttműködésünket tovább szilárdítjuk és bővítjük minden területen, ahol az nemzetközi harcunk szempontjából szükséges, s a két nép érdekeinek megfelel. Munkánk legfőbb elbírálói természetesen nem mi magunk vagyunk, mégis szeretném elmondani, hogy a látogatás légkörével és eredményeivel nagyon elégedettek vagyunk. Mint ismeretes, Fock elvtárssal együtt viszonylag rövid idő alatt másodszor jártunk Berlinben. Tavaly október elején ugyanis részt vettünk a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségeken. Mind az akkor szerzett benyomások, mind a mostani megbeszélések, találkozások tapasztalatai igen jók. A Német Szocialista Egységpárt, a Német Demokratikus Köztársaság egész dolgozó népe — természetesen a saját viszonyainak megfelelő konkrét célok és módszerek alkalmazásával — szervezetten, céltudatosan dolgozik a politikai munka, a gazdasági építés területén, a kultúra fejlesztésén, a közgondolkodás formálásán egyaránt. Eréllyel, célratörően, igen komoly eredményekkel dolgoznak nagy szocialista céljaik eléréséért. Közös elveinkből, kölcsönös érdekeltségünkből fakad, hogy nagy örömmel töltenek el bennünket a Német Demokratikus Köztársaság imponáló eredményei, s azt tartjuk, hogy az NDK-ban elért sikerek a mi népünk erőit is növelik. A tárgyalásokról szólva Kádár elvtárs hangsúlyozta: Természetesen arra törekedtünk, hogy sorra vegyük kétoldalú kapcsolataink legfontosabb kérdéseit. Kölcsönösen tájékoztatást adtunk az országainkban folyó szocialista építőmunkáról, és sok időt szenteltünk a kapcsolatok konkrét kérdéseinek, hiszen ez is alapja a tapasztalatcserének. Kölcsönösen és ismételten nagy megelégedéssel állapítottuk meg — bár egyes területeken más-más módszerekkel dolgozunk —, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártot és a Német Szocialista Egységpártot, a szocializmus építésének alapelveit illetően, elvi közösség fűzi össze. Különösen sokat foglalkoztunk a gazdasági építés kérdéseivel, amelyek döntő szerepet játszanak szocialista céljaink mielőbbi elérésében, a dolgozó emberek életének megjavításában. Tanácskozásainkon az együttműködés