Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Január - Közös közlemény a magyar-jugoszláv külügyminiszteri tárgyalásokról
szélesítése mellett mit tehetünk együtt a nemzetközi veszélyek csökkentése, s a béke és biztonság erősítése érdekében. Nagyra értékelem azt a körültekintő és felelősségteljes eljárást, amelylyel a Szovjetunió kormánya a mai nagyon bonyolult világhelyzetben a különböző módon súlyos veszélyekkel terhes kérdéseket kezeli. A moszkvai látogatás mellett vendége lehettem a Szovjetunió két köztársaságának: a Grúz Szocialista Köztársaságnak és az Ukrán Szocialista Köztársaságnak is. Az ott folytatott beszélgetések és az utazás során gyűjtött tapasztalatok mindenütt azt a közös reményünket tükrözték, hogy minden nagy nemzetközi veszély és sok bonyodalom ellenére sikerül megszilárdítani az európai biztonságot, és ezen keresztül kedvező irányba terelni a nemzetközi viszonyok alakulását más kontinenseken is. KÖZÖS KÖZLEMÉNY A MAGYAR—JUGOSZLÁV 12—17 KÜLÜGYMINISZTERI TÁRGYALÁSOKRÓL Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1970. január 12. és 17. között hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon Mirko Tepavac, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere. Magyarországi tartózkodása során a külügyminisztert szívélyes beszélgetésen fogadta Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A jugoszláv külügyminiszter megtekintette a Százhalombattai Olajfinomítót, a Magyar Nemzeti Galériát, a szentendrei szerb egyháztörténeti gyűjteményt és a budapesti szerb-horvát gimnáziumot. Munkatársaival együtt mindenütt meleg fogadtatásban részesült. A külügyminiszterek kicserélték véleményüket a két ország kapcsolatairól és az időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalásokon részt vett: Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Marjai József, a Magyar Népköztársaság nagykövete a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban, Jakus Jenő, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, Rácz Pál, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője, valamint Matusek Tivadar, Oláh József és Randé Jenő, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, és Gyenis Jenő főelőadó; jugoszláv részről: Jaksa Petrics, külügyi államtitkár-helyettes, Géza Tikvicki, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nagykövete a Magyar Népköztársaságban, Djuro Vukotics, a külügyi államtitkárság főosztályvezetője, Alekszandar Demajo, a külügyminiszter kabinetfőnöke, Szvetozar Sztarcsevics és Radivoje Sztakics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa és Marko Milasin, a külügyi államtitkárság tanácsosa. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy eredményesen fejlődnek a két szomszédos szocialista ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai. Az együttműködés fejlődését szolgálják a két ország vezető személyiségeinek, a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek képviselőinek