Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Péter János külügyminiszter beszéde az Országgyűlés 1970. március 4-i ülésén

Az a meggyőződésünk, hogy az európai biztonsági konferencia összehí­vásának feltételei fokozatosan érlelődnek és egyre inkább reménykedhe­tünk abban, hogy nincs már és nem lesz olyan politikai erő, amely a kon­ferencia létrejöttét meg tudná akadályozni. Kormányunk a rendelkezésre álló valamennyi lehetőség felhasználásá­val szorgalmazza az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívását. Űgy véljük, hogy Magyarország földrajzi helyzete, a magyar nép alapvető nemzeti érdeke parancsolóan megköveteli a második világháború után ki­alakult európai realitások végleges elismerését, az európai helyzet meg­nyugtató rendezését. Hazánk Közép-Európának abban a térségében él, ahol nemcsak országok közötti határok, hanem a két különböző társadalmi rendszer határai is húzódnak. Éppen ezért rendkívül érdekeltek vagyunk politikai alapelveink következtében, földrajzi helyzetünk miatt is abban, hogy az európai feszültségek feloldódjanak és a jelenlegi viszonylagos európai nyugalmat valóságos biztonsági rendszerrel váltsuk fel. Az európai biztonsági rendszer megszilárdítása természetesen nagymér­tékben hatna ki más kontinensek életére is, mint ahogyan más kontinen­sek problémái nehezítik az európai viszonyok javítását. A nemzetközi élet ilyen összefüggésében folytattunk külügyminiszteri megbeszéléseket szá­mos alkalommal a közelmúltban és készülünk újabb megbeszélésekre a közeljövőben, figyelembe véve ezek során azt is, hogy a NATO külügy­miniszteri tanácsa május végén ülésezik, s állásfoglalása akkor szolgálná igazán a nemzetközi béke és biztonság ügyét, ha addig a még nyitott kérdé­sekben közelebb tudnánk kerülni egymáshoz. Binh asszonynak, a Dél­vietnami Köztársaság külügyminiszterének magyarországi látogatása na­gyon árnyalt elemzésekre nyújtott alkalmat mind a párizsi tárgyalások problémái, mind a dél-vietnami front összefüggései tekintetében. Kölcsönösen megértettük, hogy az európai biztonság sikerei és a viet­nami nép győzelmei szoros összefüggésben vannak egymással. Le Than Nghi elvtárs budapesti látogatása és tárgyalásai, a vele kötött megállapodások újra kifejezésre juttatták azt a támogató készséget, amely­lyel a Magyar Népköztársaság népe és kormánya a vietnami nép ügye mellett áll. Pak Szong Csol elvtársnak, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság miniszterelnök-helyettesének és külügyminiszterének magyaror­szági látogatása segített összehangolni a koreai kérdés problémáit az euró­pai biztonság kérdéseivel, és a koreai kérdést az ENSZ-beli feladataink­kal. A Szovjetunióval folytatott állandó és rendszeres konzultációnk szer­ves részeként Gromiko elvtárssal decemberben folytatott külpolitikai esz­mecseréink feltárták a közös lépések lehetőségét az európai biztonsági rendszer előkészítéséhez vezető úton. Januárban került sor a jugoszláv külügyminiszter budapesti látogatá­sára, amely a balkáni és a Duna-völgyi problémák megtárgyalásának volt hasznos alkalma. Néhány nappal ezelőtt fejeztem be bulgáriai látogatáso­mat, ahol lényegében folytattuk a jugoszláv külügyminiszterrel megkez­dett tárgyalásokat. Most a napokban fejeződött be belgiumi látogatásom. Ezeket követően Lengyelországban, Svédországban és Hollandiában lesz­nek olyan külpolitikai megbeszélések, amelyeknek előkészítése már meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom