Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közlemény Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának és Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének moszkvai tárgyalásairól (Részletek)

vezett akció kihívó jellegét, hogy abban a nyugatnémet újnáci párt képviselői is részt vennének. A Külügyi Bizottság megállapítja: a Német Szövetségi Köztársaság Nyugat­Berlinbe tervezett akciójával is szándékosan fokozza a nemzetközi feszültsé­get, demonstrálja az egyedüli képviseletre vonatkozó agresszív nyugatnémet igényt, és súlyosan veszélyezteti az európai népek békéjét és biztonságát. Ez a tény is bizonyítja, hogy a Német Szövetségi Köztársaság az európai status quo megváltoztatására törekszik, miközben képmutató módon az ,,új keleti politika" jelszavával próbálja megtéveszteni a nemzetközi közvéleményt. Mindezek alapján a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága - a magyar nép alapvető érdekeitől vezettetve - tiltakozik az NSZK hatóságainak döntése ellen, amely szerint a Német Szövetségi Köztársaság új államelnökét a Német Demokratikus Köztársaság területén fekvő és önálló politikai egységet képező Nyugat-Berlinben akarják megválasztani. A Külügyi Bizottság meggyőződése: a Magyar Népköztársaság és a többi szocialista ország helyes úton jár, amikor határozottan fellép a tervezett provokációs lépés ellen, és eltökélten folytatja az európai biztonság megőrzésére s megszilárdítására irányuló politikáját, amely a legteljesebben tükrözi a világ valamennyi népének, köztük a német népnek az érdekeit is. MÁRCIUS KÖZLEMÉNY NYERS REZSŐNEK, AZ MSZMP POLITIKAI BIZOTTSÁGA TAGJÁNAK, A KÖZPONTI BIZOTTSÁG TITKÁRÁNAK ÉS APRÓ ANTALNAK, AZ MSZMP POLITIKAI BIZOTTSÁGA TAGJÁNAK, A MINISZTERTANÁCS ELNÖKHELYETTESÉNEK 1 MOSZKVAI TÁRGYALÁSAIRÓL (RÉSZLETEK) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására feb­ruár 26-ától március 1-éig Moszkvában tartózkodott Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, és Apró Antal, a Politikai Bizottság tagj a, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. Kíséretükben voltak Párdi Imre, a Központi Bizottság tagja, az Országos Tervhivatal elnöke, Vályi Péter pénzügyminiszter és Bálint József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának vezetője. A magyar küldöttség találkozott K. F. Katusevval, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának titkárával, M. A. Leszecskóval, a Köz­ponti Bizottság tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesé­vel, V. F. Garbuzov pénzügyminiszterrel, M. L. Misznyikkel, az Állami Terv­bizottság elnökhelyettesével, B. L. Gosztyevval, 0. A. Csukanovval, a Szovjet­unió Kommunista Pártj a Központi Bizottságának osztályvezető-helyetteseivel, valamint V. Sz. Alhimov külkereskedelmi miniszterhelyettessel. A találkozók

Next

/
Oldalképek
Tartalom