Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény az MSZMP Központi Bizottságának 1969. június 26-i üléséről (Részletek)
séget, szabadságot és békét Vietnamnak !", a „Felhívás a béke védelmére" című. okmányokat, a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának V. I. Lenin születése 100. évfordulójával kapcsolatos felhívását. A Központi Bizottság egyetértését fejezi ki a tanácskozáson elfogadott összes szolidaritási nyilatkozattal. A Központi Bizottság felbecsülhetetlen fontosságúnak tartja, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kollektíván kidolgozott közös politikai platformmal rendelkezik a legfontosabb feladatok eredményes megoldásához. Az elfogadott okmányokban, elsősorban a nemzetközi tanácskozás fődokumentumában megfogalmazott feladatok végrehajtása nagyban előmozdítja a nemzetközi kommunista mozgalom harcának sikerét, egyúttal segítséget nyújt valamennyi kommunista és munkáspárt sajátos feltételek között végzett munkájához. A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása az alapvető okmányban elvileg-politikailag helyes elemzését adta a jelenlegi világhelyzetnek, az erőviszonyoknak, a fejlődés fő irányzatainak, és kidolgozta az imperializmus elleni harc legfontosabb időszerű feladatait ; mindez fokozza és hatékonyabbá teszi az összes antiimperialista erők tömörítését. A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása nélkülözhetetlen a marxizmus-leninizmus eszméi által vezérelt, azonos célokért, de különböző feltételek között harcoló testvéri kommunista és munkáspártok harci tapasztalatainak összegezésében. Nagyra értékeli és üdvözli azt a tényt, hogy az előkészítés során és a nemzetközi tanácskozáson teljes mértékben érvényre jutott a test vérpártok egyenjogúsága és önállósága, az elvtársiasság, a demokratizmus és a kollektivitás. Ez a tanácskozáson részt vevő pártokat kivétel nélkül megelégedéssel töltötte el, és megfelelő feltételeket teremtett a sikeres munkához. A Központi Bizottság megállapítja, hogy a tanácskozás létrejöttének és a 75 kommunista és munkáspárt aktív részvételének igen nagy jelentősége és mozgósító hatása van mind a kommunista és munkáspártok összességének, mind az egyes testvérpártoknak a tevékenységére. A tanácskozáson bebizonyosodott, hogy az egyes kérdésekben még meglevő nézetkülönbségek ellenére a részt vett testvérpártok mindegyikénél azonos a törekvés a közös nemzetközi feladatok megoldására. A Központi Bizottság úgy véli, a közös harc szempontjából a jelen történelmi viszonyok között nagy fontossága van annak, hogy a tanácskozás erőteljesen hozzájárult a proletár internacionalizmus szellemének, a testvérpártok összetartozásának, szolidaritásának megerősítéséhez. Világosan kifejezésre jutott az is - és ennek nagy elvi, politikai jelentősége van -, hogy a testvérpártok körében megerősödött a haladás és béke ügyének fő támasza, a Szovjetunió és kommunista pártja iránti bizalom és tisztelet. A magyar kommunisták hálásak a testvérpártoknak azokért az elismerő szavakért, amelyekkel méltatták pártunknak a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása előkészítő szakaszában végzett munkáját. A Magyar Szocialista Munkáspárt a nemzetközi tanácskozás előkészítésében kifejtett tevékenységével internacionalista kötelezettségeit teljesítette. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kötelességének tartja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a kommunista és munkáspártok