Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Fock Jenő miniszterelnök expozéja az Országgyűlés ülésén (Részlet)

kijelentjük: nem vagyunk az elzárkózás hívei, mi sokrétű és élénk államközi kapcsolatokat óhajtunk. Meggyőződésünk, hogy ez a politika népünk és más népek javát, a hidegháború erőinek elszigetelését és visszaszorítását, a béke ügyét szolgálja. Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy erősítsük és fejlesszük a szocialista országok közösségéhez - kiváltképp a Szovjetunióhoz - fűződő kapcsolatainkat és szorosabbá tegyük ezen országok együttműködését. Hazánk sorsa és fejlődése egybeforrott a Szovjetunió sorsával és fejlődésével. Magyarország népe - mindenekelőtt munkásosztálya - nagy megbecsüléssel tekint a Szovjetunió népeinek több mint fél évszázados, sok áldozatot követelő harcára, amelyet az egész emberiség érdekében folytattak. A második világháborúban ők szabadították fel hazánkat, népünket; azóta is segítenek új életünk építésében. Népünk ezt a támogatást nagyra értékeli. Szocializmust építő népünket senki sem állíthatja szembe igaz barátainkkal, a Szovjetunió népével. Valljuk, hogy hazafiságunk és a Szovjetunió iránti barátságunk azonos szocialista alapokra épül. Valljuk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő viszony továbbra is a proletár internacionalizmus próbaköve. Azon munkálkodunk, hogy még szorosabbá tegyük politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainkat. Nemzeti felemelkedésünk biztosítására, népeink javára az együttműködés újabb és újabb területeit tárjuk fel. A nemzetközi imperializmus és reakció az utóbbi években növelte erőfeszítéseit, hogy megbontsa a szocialista országok egységét, szembeállítsa őket egymással és mindenekelőtt a Szovjetunióval. Európában nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy elszigeteljék a Német Demokratikus Köztársaságot és elfogadtassák azt az abszurd elvet, miszerint a Német Szövetségi Köztársaság az egyedüli képviselője az egész német népnek. Módszereik rendkívül változatosak: a szocialista országok társadalmi rendszerének fellazítására irányuló kísérletekről a fegyveres provokációkig terjednek. Tagadhatatlan, hogy az imperialisták aknamunkája bizonyos eredményekkel járt, mert összefonódott más tényezőkkel. Sikerre számítottak Európa szívében, a szomszédos Csehszlovákiában is. Örömüket már alig tudták titkolni, mert úgy vélték, hogy - a körülmények összeesése folytán - erőfeszítéseik gyümölcse hamarosan beérik. Keresztülhúzta azonban számításaikat az öt szocialista ország baráti segítségnyújtása. Ez természetesen dühödt elkeseredést váltott ki belőlük. Reménykedtek abban, hogy ellenállást, belső fegyveres harcot tudnak kibontakoztatni. Az augusztus 23-a és 26-a között tartott szovjet-csehszlovák tárgyalások után azonban be kellett látniuk, hogy ez az elképzelésük is kudarcra van ítélve. Mi maradt számukra? Zavarni, hátráltatni a helyzet normalizálását, bizalmatlanságot szítani Csehszlovákia és az öt szocialista ország között. Mesterségesen élezik a nemzetközi helyzetet azzal is, hogy napirenden tartják az úgynevezett csehszlovák kérdést. Mindezzel el akarják terelni a világ népeinek figyelmét bűnös vietnami agressziójukról, közel-keleti mesterkedéseikról és a népek szabadsága ellen elkövetett merényleteikről. A szocialista országok nem nézhették tétlenül, hogy az ellenforradalom Csehszlovákiában reális veszéllyé vált. A Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal együtt megtettük azokat a lépéseket, amelyek elveinkből, a proletár internacionalizmusból következtek. Fegyveres segítséget nyújtottunk Csehszlovákia népeinek hogy megfékezzék a később esetleg nyíltan, fegyverrel is