Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Péter János külügyminiszter beszéde az ENSZ XXIII. Közgyűlésén
valamint az összes antiimperialista erők akcióegységének megteremtéséért vívott harc időszerű feladatait. Az előkészítő bizottság ülésének résztvevői célszerűnek tartják újból megvizsgálni a nemzetközi tanácskozás időpontját. Úgy döntöttek, hogy e kérdésben kérik pártjuk központi bizottságának véleményét. Az előkészítő bizottság ülésének résztvevői megállapodtak, hogy az előkészítő bizottság soron következő ülését ez év november 17-ére hívják össze Budapesten; ezen az ülésen megvizsgálják a tanácskozás összehívásának időpontját és további előkészítésének módját. A munkacsoport és az előkészítő bizottság ülései a nyílt, elvtársi véleménycsere légkörében folytak le, és azokon újból kifejezésre jutott a testvérpártok törekvése, hogy továbbfejlesztik az együttműködést a marxizmus-leninizmus és a proletár nemzetköziség alapján. OKTÓBER PÉTER JÁNOS KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE 11 AZ ENSZ XXIII. KÖZGYŰLÉSÉN Elnök Úr! Korunk nemzedéke két út között választhat. Békés egymás mellett élés, vagy atomháború. Élet, vagy halál. A jelenlegi általános vitában elhangzott sok felszólalás arra mutat, hogy az itt képviselt kormányok tisztában vannak azzal a növekvő veszéllyel, hogy elszalaszt juk a döntő alkalmat, amelyben a választás még szabad. Ma úgyszólván keresztúton járunk, ahol döntő elhatározásokra kell jutni, hogy a nukleáris katasztrófát elkerüljük. Félúton az általános vita vége felé a tagállamok állásfoglalásainak mérlege világossá teszi, hogy az országokat mi foglalkoztatja főleg az aktuális nemzetközi események felszíne alatt. Eddig több mint negyven tagállam külpolitikájának bemutatását hallgattuk végig, s még körülbelül ugyanennyi tagállam képviselői fognak itt felszólalni. Az eddig hallott beszédek lényegének gondos vizsgálata mutatja, hogy egyfelől mély aggodalom nyilvánul meg a nemzetközi események jelenlegi alakulása miatt, másfelől erős bizakodás is tapasztalható, hogy meg lehet állítani a mostani rosszabbodást és újra lehet kezdeni a nemzetközi kapcsolatok javítását. Aggódás és bizakodás. Azt is mondhatnók, hogy a nemzetközi helyzet javult a mostani vita folyamán. A javulás a vita általános hangján is érezhető. Bizonyos felszólalások pedig éppenséggel elősegítették a jelenlegi nemzetközi helyzet javítását. A javulás sajátos jellemzője az a tény, hogy azoknak, akik az ENSZ-en belül és kívül egyaránt szeretik szítani a feszültséget, nem sikerült az idei ülésszak általános vitáját újra hidegháborús fórummá változtatni. A korábban jól alakuló nemzetközi együttműködés pozitív eredményei annyira szilárdak és tartósak, hogy kihatásuk megbéníthat minden kísérletet, amely a letűnt idők meddő hidegháborús tevékenységeinek felújítására irányul. A jövőbe vetett bizalmunk is ugyanazokra az ENSZ-en belül és kívül ható erőkre épül, amelyek