Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - II. A második bécsi elöntés (1940. június 27.—1940. augusztus 31)

135. A RÓMAI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 81. szám. Róma, 1940. július 2. 12 ó 30. Válasz 112. sz. szjeltáviratára. 10 9 Bár Ciano által tett kijelentéseket szokásom szerint úgyszólván szószerint jelentettem Nagyméltóságodnak, alapos megfonto- t lás után mégis azt javasolnám, hogy írásbeli lerögzítésétől tekintsünk el, mivel külügyminisztert Dúcéval szemben kellemetlen helyzetbe hozhatnók. Június 30-án Ciano már visszakozott, amikor hangoztatta, hogy konkrét ígé­retet nem tehet (1. 79. sz. szjeltáviratomat), 11 0 bár másik tengelyhatalomra célzott, de bizonyára azért is tette kijelentést, mivel Dúcéval, ki fronton volt, magyar— román problémát még nem beszélhette meg, már pedig Mussolini nélkül ilyen fontos kérdésben kötelező ígéretet még külügyminister sem tehet. További lépés szerintem az volna, hogy Nagyméltóságod utasítására hivat­kozván én kérjem meg Cianot, tisztázza kérdést Mussolinival és közölje velem Duce döntését. Még inkább célravezetőnek tartanám azonban, ha Nagyméltóságod Rómá­ban személyesen tárgyalna Dúcéval. Villani Kiim. Számjel. Megfejtett számjeltáviratok könyve. K 74. Olasz o. 1940. 194. Másolat. 149. A LONDONI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 195. szám. London, 1940. július 2. Budapest, 1940. július 2. 13 ó. 6463. Külügyminiszter helyettes, akivel ma 168. számú számjeltávirat 11 1 értelmé­ben beszéltem, azt mondotta, hogy reméli, hogy Magyarország és Románia kö­zött nem fog sor kerülni fegyveres konfliktusra, és hogy ilyennek felidézésére eset­10 9 Lásd e kötet 139. sz. iratát. 11 0 Lásd e kötet 136. sz. iratát. 11 1 Lásd e kötet 135. sz. iratát. 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom