Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - V. Magyarország belépése a Szovjetunió elleni háborúba (1941. április 10.—1941. június 28.)

739. A KÜLÜGYMINISZTER SZÁMJELTÁVIRATA A BERLINI MAGYAR KÖVETNEK 107. szám Budapest, 1941. április 16. 22 ó. 6005. Válasz 109. számú táviratra. 6 2 Kormányzó Úr Ő Főméltósága engedélyét kérem, hogy nála őrzött levél szö­vegét 6 3 Nagyméltóságodnak mielőbb megküldhessem. 1918-ban Jugoszláviához csatolt magyar területekre vonatkozó jogigényeink elismerésének kérdésében azonban nem levélben foglaltak, hanem Hitler szóbeli üzenete a döntő. Nagyméltóságod által készített feljegyzés szerint Hitler Kormányzó Úr Ő Főméltóságának azt üzente, hogy „Magyarország revíziós igényeit teljes mérv­ben elismeri és pedig addig a határig, amelyet Ő Főméltósága maga szab meg. Szószerint említette meg Bácskát és Bánátot". 6 4 Ez az üzenet indította Kormányzó Úr Ő Főméltóságát és magyar kormányt arra, hogy német katonai akcióban részt vegyen. Nagyméltóságod tájékoztatására megjegyzem, hogy német hadvezetőség magyar katonai műveleteket csak április 11-én délben tartotta szükségesnek meg­kezdeni, mert Barcs felől horvát területre benyomult német haderővel kapcsolat felvétele csak ekkor vált aktuálissá. Ezzel szemben magyar kormány már előző este független horvát állam kikiáltásáról szóló első hírek vétele után magyar had­erő megindítását azonnal elrendelte, amiről német követet haladéktalanul tájé­koztattam. Akcióhoz való csatlakozásunk tehát egyetlen pillanatot sem késett és teljes összhangban volt német hadvezetőség kívánságaival. 6 5 Ugyanígy haladékta­lanul eleget tettünk német hadvezetőség ama kívánságának is, hogy két gyorsdan­dár szükséghez képest Dunától délre igénybe vétessék. Birodalmi Vezér és Kancellár Kormányzó Úr Ő Főméltóságához intézett le­vele elsősorban és túlnyomóan Teleki Pál gróf tragikus halálával foglalkozik, s ehhez képest a dolog természete szerint nem tér ki újból részletesen területi igé­nyeinkre, amit Hitler első üzenetében, egyébként is maradék nélkül elismert és Bartha honvédelmi miniszter előtt újból megerősített. Levélben mindazonáltal 100. számú táviratomban 6 6 közölt jelentős utalás foglaltatik magyar jóvátételre. Levél erre vonatkozó passzusának szövegét — ha erre engedélyt megkapom — 6 2 Lásd az V. fejezet 48. sz. jegyzetét. 6 3 Lásd az V. fejezet 45. sz. jegyzetét. 6 4 Lásd e kötet 652. sz. iratát. 6 5 Vö. AdtAPol. Serie D. XII. 306, 307. sz. irataival, valamint Wilhelmstrasse, 389. sz. iratával. 6 6 Lásd e kötet 737. sz. iratát. 1061

Next

/
Oldalképek
Tartalom