Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - IV. A Balkán-háború kiterjesztése. A jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés létrejötte. Magyarország részvétele a Jugoszlávia elleni támadásban (1940. november 23.—1941. április 9.)

pl. a franciákkal, de mint nemzettel addig amíg mentalitásukban változás nem áll be, nem. Az oroszokat illetőleg a nagykövet azon nézetének adott kifejezést, hogy politikájukat elsősorban a németektől való félelem dominálja. A németeknek információk szerint cca. 70 hadosztályuk van az orosz határon felsorakoztatva, és az oroszok igen jól tudják, hogy egy ily erejű hadsereggel — különösen, ha az német - a küzdelmet siker reményében felvenni nem tudják. Ezért Sir Ronald meg is van győződve arról, hogy a legutóbbi platonikus természetű tiltakozáson kívül Moszkva nem fog nyíltan a németek ellen fellépni. Viszont kéz alatt igyekezni fog nekik minél több kellemetlenséget okozni. Különben - mondotta - az oroszoknak a háborúval kapcsolatban csak egy jól felfogott érdekük lehet, még pedig, hogy az minél tovább tartson. Mert minél jobban kimeríti a háború a küzdőfelek erejét, annál könnyebben fogják - legalább is az ő elgondolásuk szerint - Európát bolsevizálhatni. Az olaszokról beszélve a nagykövet szavaiból azt vettem ki, hogy az olasz hadsereg részéről bizonyos belső reakciókkal számítanak Mussolini németbarát háborús politikája ellen. Majd, már nem emlékszem micsoda aproposból, mellékesen odadobta, hogy az olaszok megint cserben hagytak minket. Ezt a leghatározottabban megcáfoltam, és kijelentettem, hogy az olaszok voltak azok, akik minket nemzeti aspirációink elérésében mindig a legodaadóbban támogattak. Ezért - fűztem hozzá - bármennyire is csodáljuk sportszempontból az angol hadsereg líbiai teljesítményeit, mégis igen sajnáljuk azt, hogy azok épp Olaszország katonai prestige-én ejtettek szépséghibát, mert ez nekünk magyaroknak csak kárunkra lehet. Majd áttérve a balkáni eseményekre, a nagykövet kijelentette, hogy a bolgárok keserűen meg fogják bánni magatartásukat. Mert, ha a bolgárok ellenálltak volna, akkor bizonyára magukkal ragadták volna a törököket és jugoszlávokat is, és ezzel nagy szolgálatot tettek volna Angliának. Miután ezt elmulasztották és meghunyászkodtak, gyáva magatartásuk árát meg fogják fizetni. Erre megjegyeztem, hogy ítéletében nézetem szerint nem igazságos a bolgárokkal szemben. Mert egyrészt ne feledje el, hogy a bolgárok a dobrudzsai tartományok visszaszerzését a németeknek köszönhetik és ezért hálával tartoznak nekik. Viszont a görögök, akik pedig Anglia szövetségesei, semmi hajlandóságot nem mutattak a jogos bolgár területi igények kielégítésére. Érthető tehát, hogy Bulgária, ha már a viszonyok kényszerítő hatása alatt kénytelen volt a küzdő felek egyike mellett nyíltan állást foglalni, amellé a hatalom mellé állt, amelynek segítségével nemzeti aspirációinak beteljesülését remélheti. Másrészt azt sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni - jegyeztem meg némi ironikus célzattal -, hogy az angol kormány is bizonyos fokig hibásabban, hogy Bulgária nem tudott a német nyomásnak ellenállni. Hiszen — ha talán nem is az angol kormány iniciatívájára, de mindenesetre annak beleegyezésével — Bulgáriát ezelőtt 20 évvel lefegyverezték és további 15 éven keresztül megakadályozták abban, hogy újból felfegyverkezzék. Egy népet először lefegyverezni és azután azt kívánni tőle, hogy a világ legnagyobb és legjobban megszervezett hadseregével szembeszálljon, mégsem igazságos. A nagykövet válaszában elismerte, hogy sok tekintetben igazam van, azonban egyben ki918