Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)

12. AZ ANKARAI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁ VIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 77. szám. Ankara 1940. június 4. 21. ó. Német nagykövet tegnap határozott formában biztosította török köztársa­sági elnököt, 13 0 hogy sem Németország, sem Olaszország nem szándékoznak ka­tonai akciót Balkán vagy Törökország ellen indítani. Köztársasági elnök receptí­ve viselkedett, de igen súlyos aggodalmainak adott kifejezést Olaszországot illető­leg. Nagykövet még rámutatott Törökországra háruló veszélyekre háborúba lé­pés és előnyökre abból kívülmaradása esetén, de államfő nem nyilatkozott Törö­kország állásfoglalásáról, viszont nem említette szövetségi kötelezettségeket sem. 13 1 Török külügyminiszter és vezértitkár betegsége miatt itteni német nagykövet ma helyettes vezértitkárhoz 13 2 intézett kérdésére utóbbi azt a már ismert választ adta, hogy Törökország Olaszország háborúba lépése esetén diplomáciai vi­szonyt megszakítja, de ha nem éri támadás, tartózkodik háborús cselekedettől. Kérdezte Papén véleményét arra az esetre, ha ily körülmények közt Németor­szággal diplomáciai kapcsolatokat fenntartanák. Német nagykövet leghatározot­tabban kijelentette, hogy szóbanforgó esetben azonnali háború Németországgal elkerülhetetlen lenne. Úgy a helyettes vezértitkár, mint a nagykövet saját nevük­ben beszéltek, de nyilvánvalóan mindketten kormányaik jelenlegi álláspontjának megfelelően. 13 3 Itteni német nagykövet állítólag megbízható értesülése szerint sztambuli an­gol főkonzul 13 4 felhívta ottani angol alattvalókat, hogy három napon belül lakhe­lyüket államköltségen ideiglenesen Anatolia belsejébe tegyék át. 13 5 Máriássy Küm. Számjel. Ankarai követség számjeltáviratai. 1940. 109. Másolat. 13 0 Inönü, Ismét. 13 1 Vö. AdtAPol. Serie D. IX. 375. sz. irat. 13 2 Berker, Sevki. 13 3 Vö. AdtAPol. Serie D. IX. 383. sz. irat. 13 4 Sterndale-Benett, John Cecil. 13 5 1940. június 7-i 81. sz. táviratában Máriássy beszámol a helyettes török külügyi vezértitkár­ral folytatott megbeszéléséről, aki szó szerint megismételte előtte a német követnek mondottakat. (Küm. Számjel. K 74. Ankarai követség számjeltáviratai — 1940 — 113.) 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom