Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)

Bár egyiptomi követ beszélgetés végén azt jegyezte meg, hogy ezen lépést sua sponte teszi, egész konverzáció alatt mindig többesszámban beszélt és érzésem szerint több mint valószínű, hogy kormányinstrukciót hajtott végre. Egyiptomi követ kérésének teljesítését, az Olaszország részéről esetleg ebből adódó kihasználható előnyre való tekintettel kilátásba helyeztem, de azonnal érintkezésbe léptem itteni olasz nagykövettel 10 9 és felajánlottam neki, hogy német nagykövettel való érintkezésbe lépéssel várni fogok legfeljebb 48 óráig, míg mód­jában lesz esetleges kormányinstrukció alapján velem szuggesztióit közölni. 11 0 Máriássy Kiim. Számjel. Ankarai követség számjeltáviratai. 1940. 104. és 105. Másolat. 44. A RÓMAI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 57. szám. Róma, 1940. május 31. 13 ó. Titkos! 80. sz. számjeltávirati rendeletre 11 1 jelentem, hogy Ciano gróf Dúcéval való megbeszélés után ma azt üzente, hogy elvben személyes kontaktus felvétele mel­lett döntöttek; hogy arra mikor, hol és miként kerül sor, helyzet további alakulá­sától függ. Távirat egyéb tartalmát helyeslőleg vették tudomásul. Villani Kiim. Számjel. Megfejtett számjeltáviratok könyve. K 74. Olasz o. 1940. 138. Másolat. 10 9 De Peppo, Ottavio. "°Vö. IDDI Nona Serie IV. 648, 653. sz. iratok. 11 1 Lásd e kötet 39. sz. iratát. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom