Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet
Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)
Kérdésére, hogy mit értek az „egyensúly-helyzet" alatt, amelynek megbontására az oroszok, értesüléseink szerint, törekednének, mint saját véleményemet, arra az egyensúly-állapotra utaltam, amely még röviddel ezelőtt feltehető volt az orosz—német, valamint az angol—francia együttműködés között. Ma a német katonai győzelmek és Olaszország határozottabb állásfoglalása a serpenyőt erősen a németek oldalán nyomták le, ami az oroszokban talán bizonyos aggályokat is kelthet, kiváltképpen, ha a „Mein Kampf'-ban lefektetett ismeretes irányelvekre gondolnának. Valószínűnek tűnik fel mindenesetre az, hogy a szövetségesek ma nem zárkóznak el az elől, hogy Moszkva figyelmét ilyen veszélyekre fel ne hívják. Woermann ezt az eshetőséget beismerte és az olaszok magatartását illetőleg, mint biztosat állította, hogy oldalukon aktív fognak belépni a háborúba. Hogy az olaszok belépése milyen reperkussiot válthat ki a délkeleten, arról még tiszta képet nem alkothat magának, „.. .der Phantasie sind da noch zu viele Wege offen". Nem hiszi azonban, hogy ebben az esetben Törökország nyíltan a szövetségesek oldalára állana, mert ezzel az orosz gépezet indítását is kiváltaná maga ellen. Az orosz—olasz viszonyra térve, érthetetlennek tűnik fel előtte, miért helyezkednek az olaszok még máig is szembe Moszkvával. Erre, ugyancsak saját véleményként, valószínűnek állítottam be, hogy Rómában ugyanazok az okok lehetnek erre befolyással, mint nálunk, ahol, az eddigi tapasztalatok szerint, a Szovjetunió külpolitikája alig választható el komintern külpolitikájától, amelynek számára pedig minden konfliktus alkalmas eszköz a proletár világforradalom előkészítésére, amelyből egyedül ő kerülhet ki győztesen. Az egyensúlyállapotnak egy rajta kívül álló faktor javára való felbillenése ezekkel az érdekeivel csak ellenkezhet. Woermann alállamtitkár a komintern külpolitikájának a szovjetkormányra való kihatásairól lekicsinylőleg nyilatkozott. Előre bocsátva, hogy tudom, hogy a háború vezetéséhez ma Németország számára úgy Románia, mint a Szovjetunió elsőrendű életszükséglet, azt a kérdést intéztem Woermannhoz, hogy ha valamilyen non putarem folytán a kettő közül kellene választaniok, melyik forrás biztosítása fekszik inkább a szívükön, kérdésemre, pillanatnyi meghökkenés után, saját véleményként, mosolyogva, mint természeteset, az oroszokat jelölte meg. Indokolva ezt elsősorban azzal, hogy a Szovjetunió sokkal gazdagabb erőforrásokban, másodsorban, mert az oroszokkal oly érdekközösség áll fenn, amely mindeddig minden megállapodásukat velük a legsimább módon hozta létre, ami minden téren egy teljes harmóniáról tanúskodik. Megnyugtatására közöltem vele, hogy ilyen non putaremmel természetesen nem magunkra gondoltam, mint aki a délkeleti békét megbolygatná és újból utaltam a Nagyméltóságod távirati utasítása alapján adott ilyen irányú biztosításunkra. 9 5 Ezt Woermann igen természetesen vette, de ezzel nem gyengítette azt az ugyancsak kézenfekvő, de velük szemben következetesen elkent feltevést, hogy Romániának pillanatnyilag egy, a szövetségesek ellen irányuló akció esetében 9 5 Lásd e kötet 25. sz. iratát. 153
