Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - V. Magyarország belépése a Szovjetunió elleni háborúba (1941. április 10.—1941. június 28.)

reken 2 millió emberre tehető. Ehhez hozzájárulnak az úgynevezett „home guard"-ok, önvédelmi kiképzett csapatok, melyek számát elutazásomkor 1,5 vagy 1,7 millióra becsülték. Ezeknek a honvédelmi alakulatoknak minden tagja fegyverrel van ellátva, és bár kombattens értékük a tényleges katonaságon alul marad, mégis a kulturálisan magasan álló és sportokban jártas angolokról lévén szó, értékük e tekintetben sokkal magasabb, mint más nemzetbeli hasonló alakulatoké. Anglia egész partvidéke várszerűleg van megerősítve, többszörös hatalmas beton akadályokkal, föld feletti és alatti művekkel, villanyakadályokkal stb. Ezeket saját magam csak messziről láthattam, így közelebbit erről jelenteni nem tudok, de általános ismert tény, hogy ma már az egész angol partvidék, különösen ott, ahol a partraszállást természetes akadályok, mint sziklák v. magas partok nem nehezítik meg, erődszerűen megerősítve. Az angol rendes katonaságot egész télen át gyakorlatoztatták és kiképzésük lázasan folyt. Felszerelésük elsőrendű. Az angol szigetország védelmi felkészültségének képéhez tartoznak a légi és tengeri erők is. A légi erők tekintetében általánosan ismert tény az, hogy az angol repülőerők, melyeket ma circa 12 000 első arcvonalbeli gépre becsülnek, eddig csak azért nem bocsátkoztak nagyobb számban az ellenfél megtámadásába, mert azokat elsősorban egy esetleges invázió kísérletben való bevetésre tartogatják. Az angol hadiflotta „Home Fleet" része ugyancsak állandóan a hazai vizeken tartózkodik ugyané célból. Sokan úgy tudják, hogy amennyiben az ellenfél Anglia invázióját megkísérelné, úgy az Egy. Államok atlanti-óceánbeli tengeri haderejének nagy része azonnal az angol vizekre sietne, hogy az angol flottát ott támogassa. 2. Külső kat. helyzet. Anglia észak-afrikai nagy kat. sikerei után a Balkánon bekövetkezett kat. kudarc jelentőségével mindenki tisztában van. Még különösebb pol. érzék vagy katonai szaktudás sem kell ahhoz, hogy teljesen érthetetlennek ne lássék az, hogy az angol korm. miért bocsátkozott bele a balkáni politikai és katonai kalandba, akkor midőn erre semmiféle kényszerítő ok fenn nem állott. Az észak-afrikai angol haderők természetes és logikus feladata Egyiptom és Szuez védelme volt, ami katonailag és politikailag sokkalta nagyobb angol érdek, mint a Balkán, azaz Görögország és Jugoszlávia megsegítése. Az angol haderő Afrikában az olaszokkal szemben oly győzelmesen harcolt, hogy elfoglalhatta volna az összes észak-afrikai olasz területeket egészen a tuniszi határig. Ez esetben számolni lehetett volna azzal, hogy Weygand táb. vezetése alatt a tuniszi és algíri francia haderők vele egyesültek volna, ami állítólag elő is volt készítve. Midőn Eden külügyminiszterrel Anglia eme szerepéről beszélve megjegyeztem, hogy nem értem, miért osztotta Anglia az amúgyis nem nagy észak-afrikai haderejét ketté, minek előrelátható eredménye az volt, hogy Afrikában kénytelen volt az egyiptomi határig visszavonulni, a Balkánon pedig vereséget szenvedni, Mr. Eden azt felelte, hogy ez tisztára erkölcsi okokból történt, mert Angliának be kellett bizonyítania hogy szövetségeseit (Görögországot és Jugoszláviát) tényleges támogatásban is részesíti. Anglia, tette hozzá Eden, ezt a háborút kezdettől fogva teljesen erkölcsi alapon viseli. Nem támadott és szállt meg egyetlen egy kisebb gyengébb államot sem, annak dacára, hogy ebből katonai előnyei származhattak volna, és így tényleges segítségben kellett részesítenie szövetségeseit még 1101