Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - IV. A nemzetközi válság csúcspontja; a második világháború kitörése; Magyarország külpolitikai törekvései a háború kirobbanásának napjaiban (1939. augusztus 10—szeptember 3.)

szívesen tenne egy lépést előre. Kisebbségeket és rájuk vonatkozó köte­lezettségeket kész kifejezetten megnevezni, de meg akar maradni bledi elgondolás keretei között. 14 3 Feltétele, hogy accordban Jugoszlávia is részt vegyen, ezért újból kérte, hogy kérjek Nagyméltóságodtól mielőbb választ: ajánlatot megtette-e belgrádi kormánynak is, ahol arról eddig semmit sem tudnak. Az amit Nagyméltóságod legutóbb magyar—román viszonyra vonatkozó felfogásáról BOSSY-nak mondott bátorítja arra, hogy kitartson eredeti terve mellett, amit különben már elejtett volna. Félreértések elkerülése végett újból leszegeztem, amire utasítást kaptam. Mégis kért, hogy fentieket jelentsem. Bárdossy Küm. számjel. —1939—bejövő—Bukarest. Másolat. 336. A LONDONI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 97. szám. London, 1939. szeptember 2. 14 ó. 10. Budapest, 1939. szeptember 2. 17 ó. 6595. Szigorúan titkos Vonatkozással 92. számú számjelsürgönyömre: 14 4 SARGENT levélbelileg kérdezte tőlem, vájjon a vele Nagyméltóságod 62. számú számjeltávirata utolsó bekezdése értelmében közölt amaz álláspontunkat, hogy Románia megtámadására magyar kormány nem gondol, 14 5 angol kormány bukaresti követe útján román kormány tudo­mására hozhatja-e. Nagyméltóságod sürgönyválaszának beérkezéséig azt feleltem SAR­GENT-nek, hogy közléseim célja angol kormány bizalmas tájékoztatása volt, így kérdésre kormányom felhatalmazása nélkül végleges választ csak azonnal kikért utasítás birtokában fogok adhatni. Sürgönyválaszt kérek. 14 6 Barcza Küm. res. pol. 1939—27 /a—803 Fogalmazvány. 14 3 Lásd e kötet 44. sz. irat 62. sz. jegyzetét. ]4 4 Lásd e kötet 301. sz. iratát. 14 5 Lásd e kötet 299. sz. iratát. 14 6 A külügyminiszter válaszát lásd e kötet 346. sz. iratában. 30* 467

Next

/
Oldalképek
Tartalom