Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)

1. a cseh—magyar ellentét a Szlovák felföld miatt, 2. a jugoszláv—magyar ellentét a Duna—Dráva vonaltól északra fekvő vegyeslakosságú területek miatt, 3. a román—magyar ellentét az erdélyi kérdés miatt. A többi nemzetek közti ellentétek csekélyebb jelentőségűek és ezért könnyebben kielégíthetők. Ilyen például a cseh—lengyel ellentét, amely ma már nagyjában liquidáltnak is tekinthető. Ebből következik, hogy a középeurópai kérdés tulajdonkép magyar kérdés és miután Magyarország geográfiai fekvése is olyan, hogy nélküle semmiféle rendezés nem lehetséges, ha a győztes hatalmak ragaszkodnak majd ahhoz, mint ahogy erre rá is kényszerülnek, hogy Középeurópának, nevezetesen a Dunamedencének teljesen új organizációt adjanak, kénytelenek lesznek Magyarország jogos igényeinek kielégítésével is komolyan foglalkozni. Ha a demokratikus hatalmak béketerve Németország megcsonkítását veszi alapul, előrelátható, hogy a Németországtól újból elválasztott Ausztriának az újból függetlenített Csehországgal való összefogását fogják előírni. Erre az esetre kifejtettem már, hogy ebben a blokkban csak abban az esetben vehetnénk részt, ha azt a régi Nagymagyarország területeivel tehetnők, beleértve Erdélyt és Szlovákiát is, amely nem mint Csehország, hanem mint Magyarország integráns része kellene, hogy ezen esetben a szóbanlévő foederációba belépjen. Ha nem ez a kombináció kerülne előtérbe a békekötésnél és a győztes hatalmak a német egység megbontása nélkül aria szorítkoznának Németországgal szemben, hogy Lengyelországot és Csehországot több-kevesebb szudétanémet terület bevonásával újból függetlenítsék, tisztán teoretikus szempontból nézve a problémát, három különböző megoldási lehetőség kínálkozik számukra, hogy az így Németországtól keletre felszabaduló területet megorganizálják és az itt élő népeknek a kollaborációját a német expanziós törekvésekkel szemben biztosítsák. Az egyik megoldás abból állana, hogy Lengyelországot és Csehországot, mint a két katholikus északszláv országot valamely egységbe összefogják és miután ez Szlovákia nélkül alig volna lehetséges, ezt az országot is, mint harmadik tagállamot, vagy mint Csehország újbóli részét hozzácsatolnák. Ezen megoldás esetén a hozzá való csatlakozásunkról szó sem lehetne, sőt ezen alakulattal szemben csak ellenszenvvel viseltetnénk. Eltekintve attól, hogy ez változott formában restaurálná Csehszlovákiát német és magyar ellenes élével, azzal a különbséggel, hogy most Lengyelország is, többé, kevésbbé, a jól ismert cseh politikai tendenciák szolgálatába kerülne, ennek az államalakulatnak nem nagy élettartamot lehetne jósolni, különösen, ha Németország és Oroszország együttesen fennmaradna, mert ez esetben a két nagyhatalom hamarosan újból összeroppantaná az orruk alá borsot törő két kis országot. Ha pedig Német és Oroszország között megzavarodna a viszony, a szekérbe fogott lengyel és cseh ló hamarosan két ellentétes irányba húznák a szekeret, miután a csehek feltétlenül Oroszország karjaiba igyekeznének magukat vetni. A másik, tisztán teóriában elképzelhető megoldási terv, azt célozná, hogy az újból függetlenné vált Csehország Magyarországgal fogjon össze és ez a blokk szövetkezzen azután Lengyelországgal. Azt hiszem magyar részről 757