Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)

Az eddigi fejtegetéseimben óvatosan ügyeltem arra, hogy Romániával szemben csak a mi jogosnak minősíthető néprajzi követeléseinket húzzam alá. Vigyázni kellett, hogy messzebbmenő célokat meg ne pendítsek, mert hisz Románia még eddig „garantált jó fiú" volt. A gyanúnak egy bizonyos árnyéka is mindig ránk vetődött, hogy német szolgálatban és német célokért keresünk Románia felé területi nagyobbodást. (Rauschningnak „Hitler m'a dit" könyvében van egy kitétel, ahol a Hitler-féle célok között a „La Hongrie aggrandie"t is mondja. -— Csodálatos, hogy a ránk nézve sok előnytelen dolog között ez az egyetlen előnyös elképzelés mennyire szemet szúrt sokaknak.) Románia legutóbbi külpolitikai magatartása s főleg az olajkérdés a helyzetünket nagyon megkönnyítette. Most már szabadabban lehet elméleti elgondolásokat vázolnom Pétain előtt, miután a Romániába vetett bizalom eléggé megrendült. Eddig is élt már a franciákban az az érzés, hogy Románia nem teljes értékű fegyvertárs (főleg a francia katonákban), most azonban már nyíltabban mutatják ezt a gondolatot. Bízom abban, hogy Pétain — mint eddig is mindig—felkapja a gondolatot s szokása szerint azon eltűnődik. Igyekezni fogok először szigorúan a katonai szakkérdések korlátai között maradni s csak később viszek bele az eszmecserébe politikai elemeket is. Megpróbáltam hasonló értelemben dolgozni az angol nagykövetnél is, aki régi ismerősöm. Sajnos, mintha érzéktelen volna a mi magyar problémáink iránt. Animozitás nincs benne velünk szemben, de talán valahogy annyira nagy keretek között gondolkodik, hogy a mi ügyünk nem köti le a figyelmét. A Kammerer-féle bizottság elgondolásairól a napokban itt hallottam. A Dunavölgy valamilyen politikai és gazdasági egységbe való foglalása egyik elérendő békecél. Bécs, Budapest, Prága, esetleg München és Varsó szerepelnek benne, de Jugoszlávia és Románia kimaradnának. Ennek az elképzelt államok szövetségének (?) a politikai struktúrájára vonatkozólag még csak laza elgondolások vannak. A Habsburg-restauráció a lehetséges megoldások között szerepel (de nem mint cél, hanem csak mint eszköz). Ebben az esetben azonban a résztvevő államok souverainitásának a megnyirbálásával kell számolni. Mint vezető elv az szerepelne, hogy ez a csoport elég erős legyen arra, hogy a német hatalmi törekvéseket megállíthassa, de saját magának nem szabad a Balkán (Jugoszlávia) felé expanziós politikát folytatnia. A fenti keretek között — sajnos — számolnunk kell Csehszlovákia feltámasztásával, bár — úgy hallom — a jelenlegi magyar—szlovák határok megváltoztatására nem gondolnak. Mindez természetesen feltételezi a szövetségesek katonai győzelmét. Nem tarthatom illetékesnek magamat arra, hogy komolyan latba eső véleményt mondhassak a kérdésről. Másrészt épen ennek a semleges országnak megvan az a helyzeti előnye, hogy az eseményeken kívül állva, talán innét objektívebb színeket láthatunk. Az első szembeötlő tény az angoloknak és franciáknak a szilárd, sőt mindinkább erősödő önbizalma. Ezek keményen el vannak szánva arra, hogy a háborút a végső győzelemig — vagyis Németország teljes össze44* 707