Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)

Vilma királynő és Lipót király békejavaslatára 5 1 Sargent úr azt mon­dotta, hogy Anglia és Franciaország mindig a béke mellett voltak, ma is és bármikor hajlandók leülni tárgyalni, de nem azon az alapon, hogy a németek által eddig sikerrel elkövetett erőszakosságokat előbb szentesítsék. Első a jóvátétel, második a biztonság, de nem Ígéretekben és szavakban, hanem tettekben, tette hozzá a Foreign Office politikai osztályának vezetője. A Szovjetet illetőleg azt mondotta Sargent, hogy nekik ma sincsenek pozitív értesüléseik a Szovjet tulajdonképeni jövőbeli terveit illetőleg, de egyet máris lehet konstatálni és ez az, hogy a német—szovjet barátság korántsem oly benső, mint azt a németek fenyegetéseikkel elhihetni szeret­nék. A Szovjet máris keresztülhúzta a németek több számítását, a Baltikum­ban és a Balkánon a németek tervei és törekvései megelőzésével ugyancsak eltorlaszolta az útat a németek expanziós hatalmi törekvései elől. Midőn, mint tisztán theoretikus gondolatot felvetettem Sargent előtt azt, hogy nem lenne-e egész Európa és a civilizáció érdeke az, hogy minden európai hatalom együttműködve igyekezzék az emberiség első számú közellenségét, a bolsevizmust elpusztítani, vagy legalább határok közé szorítva ártalmat­lanná tenni, Sargent úr azt felelte, hogy ő is ezt hiszi, sőt tudja, hogy Chamberlain úrnak is ez lenne a szíve vágya, de addig, amíg Hitler rá nem jött, hogy a kommunizmus reája nézve ugyanoly veszélyt jelent, mint min­den más európai államra és nem hajlandó egy józan békére, Anglia nem engedhet álláspontjából. Sargent úr Magyarországra vonatkozólag ismét kifejezte elismerését afelett, ahogyan mi nehéz helyzetünkben de facto semlegességünket fenn­tartjuk és biztosított arról, hogy a rokonszenv irántunk itt úgy hivatalos mint társadalmi körökben állandóan nő. Barcza s.k. m. kir. követ U. i. Sargent ma spontán felhozta előttem a Hohenlohe—Rothermere-féle pert, azt kérdezve tőlem, hogy ez a csúnya per nekünk kellemetlen-e? Azt feleltem, hogy annak az ember sose örül, ha egy ilyen ügyben megemlíttetik, de hogy az idő, midőn Rothermere teljesen önszántából a magyar revízió melletti sajtóakcióját kifejtette évekre nyúlik vissza és mindez ma már nem aktuális. En magam egyetlen egyszer láttam Rothermere-t véletlenül Monte Carlóban, azóta ő nem járt nálam, én sem kerestem őt fel, így vele semmi személyes nexusom sincs. Sargent erre azt mondotta, hogy a Rother­mere-féle akció akkor is többet ártott itt nekünk, mint használt, hogy Rothermere egy félbolond, komolyan nem vehető valaki, aki csak komp­romittál mindenkit, akivel kapcsolatba kerül és a hercegnőről meg mindenki tudja, hogy mi volt a foglalkozása. Felhasználtam ezt az alkalmat arra, hogy Sargent-t megkérjem, hogy akármi fog is a jövőben ezzel az üggyel kap­csolatban még előadódni, vigyázzanak arra, hogy Magyarország és magyar vezető személyiségek neve ne szerepeljen és mi ebbe a dologba most már 5 1 Lásd e kötet 454. sz. irat 37. sz. jegyzetét. 39* 611

Next

/
Oldalképek
Tartalom