Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)

lítani. E. C. Heatcote-Smith úr megjegyzésemre azt a magyarázatot adta, hogy Londonból kapott utasítás szerint járt el. Nézete szerint azért tartottak vissza bizonyos mennyiségű gyapotot, mert az előző évben egyes cégek más helyen és • eltérően fedezték gyapotszükségleteiket, tehát a mostani megrendelés nem egész azonos a tavalyival. Tudomásomra hozta, hogy a legközelebbi napokban egy újabb rendelkezés fog érkezni Londonból a gyapotexportra vonatkozólag. Természetszerűleg az újabb rendelkezés beérkezte után magamnak is módjában lesz megítélni, hogy miképen alkalmazodhatunk a londoni kormány utasításaihoz. Amennyiben ezen rendelkezés még futárzárlat előtt megérkezne, úgy természetesen fölterjesztem, ellenkező esetben postára adva fogom Nagyméltóságodnak megküldeni. Ezen újabb rendelkezéstől különösen sok jót nem várok, mert a főkonzul a jövő fejleményeit illetőleg rendkívül zárkózott volt és azt mondta, hogy véleménye szerint a magyar kormánynak kellene akár a budapesti angol követ, akár a londoni m. kir. követ révén igyekezni ezen nyersanyagellátási problémáit megoldani. A főkonzul ezen rendkívül homályos válaszával vagy tanácsával természetszerűleg nem elégedtem meg és 104/pol. sz. jelentésemben ismertetett beszélgetésemre utalva, melyet Lampson úrral folytattam, rámutattam arra, hogy az ő begombolkozott magatartása távol áll a Lampson úr által kilátásba helyezett jóakaratú segítségtől. E. C. Heatcote-Smith úr igazat adott nekem, hogy ezt a szűkszavúságot sem a nagykövet, sem az ő személyemmel szembeni szimpátiája és bizalma nem indokolja, de meg kell értemen azt, hogy ez a háború egy nagyon komoly dolog, melyet csak nagyon komoly eszközökkel lehet győzelemre vinni és különben sincs okom panaszkodni, hiszen a nagykövet keresztülvitte, hogy az általam kérelmezett 3000 bál gyapot legnagyobb része kiutaltatott, amelyet más hasonló helyzetben levő államokról nem mondhat el. Például Románia egyéb nyersanyagok terén minden erőlködése dacára sem ért el semmit eddig. A főkonzul barátságos szavaira azzal válaszoltam, hogy megkértem, adjon egész privátim egy útmutatást, miként képzeli el ő ezen probléma megoldását, hisz az angol kormánynak az mégsem lehet érdeke, hogy Magyarországot nyersanyag hiány miatt Németország karjaiba kergesse. Erre megjegyezte, hogy távol áll tőlük ez a szándék, azonban Magyarországnak is meg kell tenni minden lehetőt a maga részéről függetlenségének védelmére, tehát angol szempontból nézve a helyzetet, számot kell vetni az angol érdekekkel is. E. C. Heatcote-Smith úrnak erre azt válaszoltam, hogy biztos tudomásom van arról, hogy a magyar kormány tőle telhetőleg mindent megtesz, hogy egyik küzdő felet se sértse, azonban az egy individuális dolog, hogy miként ismeri fel egyik, vagy másik fél a respectív érdekeket. A főkonzul látva, hogy üres kézzel nem akarom hivatalát elhagyni, gondolt egy nagyot és azt mondta nekem, amennyiben előre megígérem neki, miszerint tanácsát egészen magánjellegűnek tekintem és semmiképpen sem fogok arra soha sem hivatkozni, hogy tőle származik, akkor hajlandó megmondani nekem, hogy miképpen képzel el egy lehetőséget a szóbanforgó kérdés egyszer — s mindenkori rendezésére. Gondolhatja Nagyméltóságod, hogy amikor % órás vita után egy száraz angollal eddig eljutottam, akkor a legnagyobb érdeklődéssel tekintettem mondanivalója elé. 585