Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - V. Lengyelország lerohanása és Magyarország; Hitler október 6-i békeajánlata a nyugati hatalmaknak; német—magyar gazdasági tárgyalások (1939. szeptember 3—október 6.)

A kisebbségi szerződésre vonatkozó javaslatunkra román részről választ még nem kaptam, dacára annak, hogy az itteni román követet még e hó 6-án megkérdeztem mikorra várható kormánya állásfoglalása. Megemlítem végül, hogy amikor az angol külügyi hivatalt álláspon­tunkról tájékoztattam, mellékesen azt is közöltem, hogy nincs szándékunk­ban Romániát megtámadni. (Erre a közlésre az angol külügyi hivatal utóbb azzal a kérdéssel tért vissza, felhasználhatja-e e kijelentést Bukarest megnyugtatására? A kérdést azzal hárítottam el, hogy kijelentésünk csupán az angol kormány bizalmas tájékoztatására volt szánva 11 9.) Szeptember hó 14-én Gafencu külügyminiszter válaszképen átadott Bárdossy követnek egy nyilatkozattervezetet, mint a román és jugoszláv kormányok ellenjavaslatát, ami a három állam által felveendő közös jegy­zőkönyvben, vagy külön-külön protokollban fektettetnék le. 12 0 Az ellenjavaslat homályos és bizonytalan szövegezésű és a kisebbségi kérdést csak annyiban nevezi meg, hogy beszél a jó egyetértésről „Entre les nationalités qui vivent a l'intérieur de chaque État." Az ellenjavaslat jelenleg tanulmányozás tárgyát képezi. A Romániának felajánlott kisebbségi egyezmény kapcsán Bessenyey közölte a jugoszláv külügyminiszterrel, hogy Jugoszláviával is hajlandók vagyunk kisebbségi szerződést kötni, de az atmoszféra örvendetes javulá­sára való tekintettel, annak tartalmának megállapítását a jugoszláv kor­mányra bízzuk. 12 1 Bessenyeynek az volt a benyomása, hogy a jugoszláv kormány a jelenlegi jóviszonyt nem kívánja egy kisebbségi szerződéssel komplikálni. 12 2 Ghyczy Jenő Küm. res. pol. 1939—27 /a—863. Fogalmazvány. 419. A KÜLÜGYMINISZTER LEVELE A RÓMAI MAGYAR KÖVETNEK Budapest, 1939. szeptember 30. 885/res. pol. — 1939. Titkos Kedves Barátom ! Szíveskedjél alkalomadtán Ciano-val szemben megemlíteni azt, hogy Besszarábiának Oroszország által való elfoglalása esetén két lehetőség áll fenn: 1/ Egyszerű elfoglalás, ellenállás következtében haditénnyel vagy anélkül. 11 9 Lásd e kötet 336. és 346. sz. iratát. 12 0 Lásd e kötet 393. sz. iratát és 83. sz. jegyzetét. 12 1 Lásd e kötet 337. sz. iratát. 12 2 A tisztázatot Ghyczy Jenő írta alá. Az iratot nem küldték el a bukaresti, belgrádi, ankarai és brazíliai követségeknek. 34* 547

Next

/
Oldalképek
Tartalom