Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet

Iratok - III. Magyarország külpolitikája Kárpát-Ukrajna megszállásának időszakában (1939. március 1. —1939. március 31.) 511

Azt feleltem, hogy azzal Lengyelországban mindenki számolt, hogy Csehszlovákia felosztása után a megmaradó Cseh-morvaország Németország vazallusa lesz, de Szlovákia sorsának alakulását itt nem így képzelték. Arra számítottak ugyanis, hogy e terület újra Magyarországhoz fog csatoltatni s hogy a közös határ a régi magyar határral fog egybeesni. A tervezett szlo­vákiai erődökben pedig — miként ezt már ismételten közöltem vele — Molt­ke úrral — egyenesen lengyel ellenes élt láttak. Végül az a körülmény, hogy minderről Berlin előzetesen nem tájékoztatta Varsót és különösen az ese­mények gyors egymásutánja váltott ki itt kellemetlen reperkussziót. Ezért ajánlottam napokkal ezelőtt figyelmébe, hogy célszerű volna Beck londoni útja előtt az egész kérdéskomplexumot teljes nyíltsággal átbeszélni. Ezzel talán meg lehetett volna előzni egy olyan evolúciót, amely szerinte alkalmas az atmoszférát megzavarni. Itt Moltke úr röviden elmondta, hogy március 28-án este Beck-kel folytatott konverzációja alkalmával főleg a lengyel magatartásról s a Len­gyelországban élő németek elleni kilengésekről volt szó. A többi kérdést Beck úr csak általában említette. Beszélgetésünk folyamán felvetettem azt a kérdést, hogy a Danzig annektálása fejében felajánlott német garanciát a lengyelek tulajdonképen nem tekinthették plusnak, hiszen a birodalmi kancellár Nürnbergben kije­lentette, hogy Lengyelországgal szemben nincsenek területi követelései és hogy a lengyeleknek joguk van a tengeri kijáróhoz. A német nagykövet erre megjegyezte, hogy egy beszédben tett kijelen­tés és egy írott garancia közt különbség van. „Legalább is így fogják fel ezt a lengyelek" — tette hozzá sietve. ,,Ismeretes Ön előtt, hogy Németor­szág sohasem ismerte el a birodalom keleti határait. Locarnoban sem járult hozzá Németország a lengyel határ garantálásához. Ami pedig a lengyelek­nek a tengerhez való jogára vonatkozó kijelentést illeti, az általánosságban volt tartva és nem jelölte meg, hogy hol legyen ez a tengeri kijáró . . ." A német nagykövet ismételten sajnálatának adott kifejezést a helyzet ilyen alakulása felett, annyival is inkább, mert jóval az 1934. évi megegye­zés előtt és azóta is mindig, a megértés politikáját szolgálta Lengyelország­ban. „Most magam részéről nem sok kilátást látok arra, hogy ezt a politi­kát folytathassam." Benyomásom szerint Moltke úr maga sincs teljesen meggyőződve afelől, hogy a danzigi kérdésnek most történt felvetése helyes volt-e? Hory s. k. m. kir. követ Küm. pol. 1939 - 7/7-18. (1908) Sokszorosított másolat. 688

Next

/
Oldalképek
Tartalom