Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet

Iratok - I. Magyar —német ellentétek a kárpátukrán kérdésben (1938. november 3. -1938. november 30.)

a Középeurópában történt alapvető változásoknak Délkeleteurópára gyakorolt kihatásával van összefüggésben, amelyre vonatkozólag ismerni kívánják az angol politika szándékait. Egy pontban már most meg lehet állapítani a látogatási sorozat eredményét: nyilvánvalóan csalódás érte a reményeket, amelyeket délkeleteurópai új nagy angol befektetések tekintetében tápláltak. Angol mérvadó helyen nem titkolják már egy idő óta, hogy az eltolódások ezen területen túl hatalmasak, semhogy tartós sikert ígérne még egy támadás ezen a frontszakaszon a német gazdasági befolyás ellen. Az eddigi gazdasági kapcsolatokat azonban tovább ápolják, csak éppen tartózkodnak a kereskedelmi és hatalmi-politikai szempontok összekeverésétől. A félhivatalos London — írja Höpker — ezúttal egy változást hoz tudomására, amely a német—angol viszony egy kevéssé épületes fejezete alá húzhatna vonást. Ez a fordulat, amely a „tartozik és követel" számlák pontos felülvizsgálásából ered, újkeletű. Még a múlt nyár, június vége, július eleje, régi és legrégibb Duna-tervek erőteljes fellángoltatását hozta, amelyekkel húsz éven keresztül hiába próbálkoztak a délkeleteurópai államok gazdasági válságának megoldása körül. Míg addig Franciaország volt a hajtóerő, a francia befolyási rendszernek az Anschluss következtében beállott végleges szétesése után Anglia kezdett ajánlkozni mint a „pángermán Drang nach dem Osten" által fenyegetett délkeleteurópai államok nagy protektora. Törökország 16 millió fontos kiviteli hitelt kapott, itt lett volna a bástya, a kiinduló pont. Románia és Görögország lettek volna a hadjárat további szakaszai, a jugoszláviai nagy angol tőkebefektetések ott már kedvező helyzetet teremtettek, Bulgária fegyverkezési szükségletei bekapcsolódására adnak jó alkalmat, „während Ungarn, ohnehin dem deutschen Vormarsch längs der Donau am nächsten, sich in ständigem Alpdruck winde und nach Entlastung hungere . . ." Bizottságok, női küldöttségek, utazó Labour képviselők és az angol arisztokrácia küldöncei egymás kezébe adták a kilincset ezeknek az országoknak a fővárosaiban és fogadkoztak, hogy utolsó lehelletükig melléjük állnak felszabadításukban a német hegemóniatörekvések alól. Először csak tréfásan, azután egyre komolyabban beszéltek London politikai szalonjaiban „Britannia hatodik dominium"-járól, ahogy Délkeleteurópát nevezték. Jött a cseh válság — folytatja Höpker —, jött München, következett a kijózanodás és ráeszmélés időszaka. November 1.-én Chamberlain az alsóházban Attlee őrnagy szemére vetette, hogy Funk gazdasági minister délkeleteurópai útja mögött mindjárt sötét hatalmi terveket szimatol. Az ellenzék urai értsék meg — mondta a ministerelnök élesen és gúnyosan —, hogy a birodalomnak már tisztán földrajzi tekintetben is domináló helyzet jut ezeken a piacokon. Ezeknek az agrárországoknak az ipari Németországgal való árucserefokozása több mint természetes. Anglia nem vonja ugyan meg érdeklődését ezek iránt az országok iránt, amelyeknek nemcsak árura, hanem pénzre is szükségük van, és mint jó kereskedő, ki fogja meríteni egy egészséges verseny lehetőségeit, de nincs szándékában akadályokat gördíteni a német gazdaság elé ezen a területen. Angliának az új helyzet megváltoztathatatlanságába való ez a belenyugvása — folytatja Höpker — nem rezignáción alapszik. A brit világpolitika alapvető kérdéseiben bírja gyökerét. Felismerték, hogy korrektúrára szorul 178