Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet
Iratok - I. Magyar —német ellentétek a kárpátukrán kérdésben (1938. november 3. -1938. november 30.)
Woermann e felfogása, mondtam Erdmannsdorffnak, nem egészen helytálló. Mi súlyt helyezünk arra, hogy Németország informálva legyen, de mint azt neki már tegnap kifejtettem a nálunk és a Ruszinszkóban létező izgalomra való tekintettel nem vagyunk teljesen a helyzet urai és bármennyire igyekezzünk is, egy kirobbantást talán nem tudunk megakadályozni. Igaz, hogy a bécsi döntőbírósági határozat néprajzi alapon rendezte az új határt és hogy Ruszinszkónak Magyarországhoz való csatolása ez alapon nem történhetnék meg. Itt azonban az érzelmek oly elemi kitöréséről van szó, melyet paragrafusokkal és elvekkel szabályozni alig lehet. Ezen kijelentésemet Erdmannsdorff hallgatólag vette tudomásul. Kiim. res. pol. 1939 — 33/a —1404_ Másolat. 51. FELJEGYZÉS A RÓMAI MAGYAR KATONAI ATTASÉ ÉS A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM VI/2. OSZTÁLYA VEZETŐJÉNEK TELEFONBESZÉLGETÉSÉRŐL Budapest, 1938. november 19. 19 ó. 40 Szabó alez. jelenti: Mussolini előtte kijelentette, hogy a maga részéről igennel felel a ruthén akció végrehajtását illetően, azonban lojális akar lenni Berlinnel szemben. — Berlinnel e tárgyban már összeköttetésbe lépett és holnapra vagy holnaputánra vár onnan választ. Addig az igenlése csak feltételes. Szabó alez. által feltett konkrét kérdésre kijelentette, hogy ha a németekkel már a kérdést közvetlenül tisztáztuk és onnét nem kaptunk tiltó vagy elutasító választ, akkor — ^los" ! A 100 repülőgép készen áll, ha kell, több is ! Boldogan hallgatta Szabó alez. előadását és sok sikert kívánt az akcióhoz. A miniszterelnök, 10 3 a külügyminiszter, 10 4 a vezérkar főnöke 10 5 és a honvédelmi miniszter 10 6 Őnagyméltóságaik utasítására v. Andorka ezds. 20 h-kor távbeszélőn Szabó alezredessel a következőket közölte: Erdmannsdorff német követ ma délben az alábbi bejelentést tette: Németország aggályokat táplál egy esetleges ruthén—magyar akció tekintetében, mert a német hadsereg a leszerelés állapotában lévén adott esetben nem jöhetne a segítségünkre. 10 7 10 3 Imrédy Béla 10 4 Kánya Kálmán los w e rth Henrik gyalogsági tábornok 10 6 Bartha Károly táborszernagy 10 7 Erdmannsdorff fenti bejelentéséről lásd e kötet 50. sz. iratát. 138