Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet
Iratok - I. Magyar —német ellentétek a kárpátukrán kérdésben (1938. november 3. -1938. november 30.)
A honvéd csapatok bevonulását a Ruténföldre kérik legalább is három nappal korábban velük közölni, hogy a tüntetésszerű csapatösszevonást idejében megszervezhessék. vitéz Lengyel Béla vkszt. alez. katonai attasé Kiim. res. pol. 1939-33/a-1383. Hiteles másolat. Az iratot a II. M. VI/2. o. vezetője megküldte a külügyminiszternek. 47. A RÓMAI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 166. szám. Róma, 1938. november 18. 20 ó. 45 Budapest, 1938. november 19. 0 ó. 55 6937. Népszövetségből való kilépésünk kérdését Ciano gróf ma újból felhozta, még pedig Mussolini utasítására, ki arra kéri magyar kormányt, hagyjuk el genfi intézményt, mely már semmi jelentőséggel sem bír, mindig legrosszabb bánásmódban részesített, és melytől jövőben sem várhatunk semmit^EUensége azon két országnak* melyek támogatásával jogos igényeink egy részét megvalósítani tudtuk]]>Megtörténhetik, ha nem is határozunk gyorsan, hogy Prága megelőz bennünket. Ciano gróf hangsúlyozta, hogy kilépésünk Mussolini szívügye, abban szívéhez oly közelálló Magyarország részéről bizonyítékát látná igaz barátságunknak és benső viszonyunk még szorosabbá tételét célzó politikának, valamint elismerését Olaszország nekünk tett szolgálatainak, egyúttal eloszlatná Birodalom egyes vezető egyéniségeinél velünk szemben megnyilvánuló bizalmatlanságot. Belpolitikai szempontból erősítené magyar kormányt, mivel közvélemény és főleg szélső-jobboldali elemek szívesen látnák kilépést, mely együttműködést totalitárius hatalmakkal szorosabbá tenné. Ismervén Mussolini gondolkodásmódját érzem, hogy bízik kérése teljesítésében és egy nemleges válasz siílyos csalódást okozna. Villani Küm. számjel. 1938 — bejövő — Róma. Másolat. 134