Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - VI. Magyarország külpolitikája a müncheni konferenciától az első bécsi döntésig (1938. október 1—november 3.)

Említettem, liogy mily döntő és önálló szerepet játszott Chamberlain úr az elmúlt válság folyamán. Ezt azért emelem ki, mert mint az Duff Cooper tengerészeti miniszter lemondásából kitűnik, a kormány nem volt teljesen egy nézeten a miniszterelnökkel. Halifax lord Chamberlain lojális híve is őszintén működött közre a béke érdekében. Ami a Foreign Office többi magasállású tisztviselőit illeti, úgy azok mind közismerten és kimondottan frankofil érzésűek és politikailag még ma is Eden felfogását osztják. Ez látható, sőt érezhető volt mindazon beszélgetéseimben melyeket Cadogan és Sargent urakkal folytattam. A Foreign Office, mint olyan, azt hiszem igen elítéli Chamberlain úr politikáját, azt Angliára nézve mélyen Icalázónak és a jövőre nézve veszélyesnek tartja. Csehszlovákia most ezen körökben a „poor little Czechoslovakia" becézőnévvel illettetik és amputálását a század legégbekiáltóbb igazságtalanságaként állítják be, megfeledkezve arról, hogy ez az állam 1918-ban három állam sokkal igazságtalanabb viviszekciója árán jött létre. Csehország az „áldozat" mely minden rokonszenvet megérdemel és melynek azonnal siettek 10 millió fontnyi kölcsönt folyósítani. Angol szemszögből kell megítélnünk az itteni politika beállítottságát a magyar kérdéssel szemben is, ha megítélésünkben tárgyilagosak akarunk maradni. Chamberlain úr a Nagyméltóságod által is ismert titkos közvetítőnk útján küldött nyilatkozata és Halifax úrnak előttem telt közlései, valamint a magyar kisebbségek ügyében tett írásbeli Ígéretei azt mutatják, hogy a Prime Minister és Halifax is elismerik követeléseink jogosságát. Hogy a válság legizgalmasabb napjaiban, midőn minden erőfeszítésük a cseh—német feszültség levezetésére és a vilgháború megakadályozására irányult, nem törődhettek érdemben a mi követeléseinkkel és nem akarták az amúgy is élére állított helyzetet még ezzel is komplikálni, azt meg kell értenünk. Anglia utóvégre a német — cseh konfliktusban egyenesen volt érdekelve, mert ebből reája is nagy veszélyek származhattak, míg a magyar követelésekkel szemben természetszerűleg csak platonikus érzelmekkel viseltethetett, mert azok őt közvetlenül nem érinthették. A világháború veszélye elmúlván, azt hiszem nem tévedek ha azt mondom, hogy az angol kormány szerepét velünk szemben a müncheni megegyezés függelékének aláírásával egyelőre betöltöttnek tekinti. A magyar kisebbségek kérdésének rendezése most angol felfogás szerint a közvetlen magyar—cseh tárgyalások vágányára van áttolva. Anglia természetesen nem vonja, aminthogy nem is vonhatja kétségbe követeléseink erkölcsi jogosságát, de jelenleg a közvetlen magyar—cseh tárgyalásokba, szükség esetén legfeljebb mint jóakaratú közvetítő, de nem mint nyomást gyakorló fél fog befolyni. Az világos, hogy Angliának is érdeke, hogy ezek a tárgyalások a kitűzött 3 hónapi határidőn belül befejeztessenek, mert hiszen Angliának sem lenne kellemes ha a részére utóvégre is másodrendű fontosságú magyar—cseh kérdés miatt egy újabb nagyhatalmi találkozón kellene résztvennie. Anglia érdeklődéssel fogja kísérni tárgyalásainkat és azon is lesz, hogy a két tárgyaló fél megegyezzék, de többet, azaz csak megközelítőleg is olyan erélyes fellépést és nyomást mint a német—cseh feszültség levezetése érdekében kifejtett, önámítás volna Angliától elvárnunk. Anglia érdeklődését a magyar ügyek iránt sem le- de túlbecsülnünk sem szabad. Ez az érdeklődés bizonyos nemzeti és történelmi rokonszenven 719