Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - IV. Német—magyar—lengyel együttműködés Csehszlovákia ellen; a magyar államférfiak olaszországi és németországi látogatása; a bledi egyezmény (1938. június 2—augusztus 31.)

tást óhajtok tenni a lengyel vezérkar főnökénél is. (Beck külügyminisztert nem említettem.) Közöltem velük, hogy ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy tájékozódjam a lengyel vezérkar felfogásáról a csehszlovák kérdésben. Hangsúlyoztam, hogy eddig a lengyel vezérkar elzárkózott a lengyel és magyar katonai közeledés elől, de talán most a tavasz eseményei után megértőbb hangulatot fogok találni. (Az eddig kifejlődött lengyel— magyar katonai kapcsolatokról említést nem tettem.) Vázoltam nekik, hogy a lengyelekkel való esetleges eszmecsere folyamán elkerülhetetlennek látom, hogy a német—magyar katonai viszonyt meg ne említsük. Ez talán alkalmat fog adni arra, hogy a lengyel—német katonai viszonyban közvetítő szerepet vállalhassak. Kérdeztem őket, hogy magamtól tegyem-e azt meg vagy várjak az esetleges lengyel kezdeményezésre. Mind a kettő azt felelte, hogy ez annyira súlyos kihatású politikai kérdés, hogy erre nézve magasabb helyről kell döntést kérniök. Itt egy kis komikusnak tetsző de jellemző hatásköri villongás támadt közöttük. Tippelskirch a vezérkar főnökét tartotta erre illetékesnek, míg Canaris saját közvetlen főnökét Keitel tábornokot tartotta hivatottnak. Beck tábornok a vezérkar főnöke ezután mindkettőt egyszerre rendelte magához és a velük való megbeszélés után közölték velem, az alábbi kérést: „Magamtól ne hozzam elő a lengyelek előtt a német—lengyel katonai közeledés kérdését és arra kérnek, hogy várjam meg, hogy esetleg a lengyelek jönnek vele. Ebben az esetben megkérnek arra, hogy vállaljam a közvetítést azzal a kijelentéssel, hogy alkalom adtán hajlandó volnék Berlinbe továbbítani ezt a szándékot." Canaris visszagondolva a néhány héttel ezelőtt hozzám intézett ilyen irányú kérésére,

4

2 az alábbiakkal indokolta meg a mostani felfogásukat: A német—lengyel katonai és katonapolitikai viszony barátságosnak egyáltalában nem mondható. Sok súlyos és rendezetlen kérdés választja még el őket egymástól (kisebbségek, Danzig, korridor) és ezért kényszerítve vannak arra, hogy újabban ismét teljes erővel dolgozzanak Lengyelország ellen katonai felderítés terén. Az Anschluss után azt hitték, hogy a lengyelek felé eredményesen lehet közeledni. Akkoriban fordult hozám Canaris a közvetítés gondolatával. A lengyelek azonban oly mereven folytatják a német kisebbség ellen a sovén belpolitikát, hogy nem tudnának katonailag velük őszinte és loyális együttműködésre gondolni. Canaris itt sóhajtva említette, hogy mindenütt fokozódik a németek elleni gyűlölet, Tippelskirch pedig nyíltan azt mondotta, hogy most már Magyarországot is megpróbálják minden oldalról befolyásolni azzal, hogy micsoda — „fekete szomszédunk" (tudniillik Németország) van, akitől csak rossz származhatik Magyarországra. Pedig — mondta Tippelskirch — ők magyar állampolgárokból nem akarnak hazaárulókat formálni. Célzott ezzel a Magyarország-i nagynémet propagandára. Olaszországra vonatkozólag Canaris megemlítette, hogy ő volt az első, aki éveken át harcolt az olasz—német katonai közeledésért. Ennek dacára a mai napig még a hírcsere viszonyban sem tudott az olaszokkal őszinte 4

2 Canaris a magyar vezérkart Németország és Lengyelország között közvetítésre kérte fel. Lásd e kötet 226. sz. iratát. 30 A müncheni egyezmény létrejötte 465