Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
A román kormánynak nyilván megéri azt, hogy ennek a célnak érdekében odáig menjen a felkínálkozásban, hogy még a szovjet csapatok átvonulásához szükséges vasútvonalat is megépíti — főleg ha az építési költségeket a csehszlovák állam viseli. Épen ezért a Dorna—Vatra-i vasútvonal megépítése még korántsem jelenti, hogy Románia és Oroszország között máris megegyezés jött volna létre. A király kifejezett kijelentése után, amit a bukaresti német követ előtt tett, 9 1 nem lehet semmi kétség abban, hogy maga a király is hajlandó a szovjettel kölcsönös segélynyújtási szerződést kötni, de nyilván csak akkor, ha e szerződés, illetőleg a vele hallgatólagosan biztosított átvonulási jog ellenében megfelelő ellenszolgáltatást szerezhet Romániának. Ebben a tekintetben tehát valójában nincsen akkora ellentmondás Krofta és a román király kijelentése között, mint azt gondolni lehetne. Csupán az a különbség hogy Krofta teljesen azonosnak látja a megkötendő román — orosz szerződés értékét azzal a szerződéssel, amely Franciaországot és Csehszlovákiát köti a Szovjethez. A király viszont azt hangsúlyozza, hogy pure et simple segélynyújtási szerződést kíván kötni s nyilván arra gondol, hogy ennek a szerződésnek az értelmezését az adott esetben majd ő és nem Titulescu fogja meghatározni. Addig is nem hajlandó magát formálisan lekötni egy olyan nyugati konfliktus esetére, amelyben Oroszország is részt kíván venni. Először azért nem, nehogy a német—román gazdasági kapcsolatokat és az ezekből származó lehetőségeket megzavarja, másodszor azért nem, mert tudja (s ezzel tisztában van Titulescu is), hogy a román közvélemény egy jelentékeny részével nehéz volna a szovjet csapatok átvonidási jogának nyílt biztosítását lenyeletni. Az egész Titulescu-féle koncepció azonban úgylátszik azon bukik meg, hogy a Szovjet nem akar a felkínált almába beleharapni. A magam részéről nem is látom miért tenné ezt. Moszkvai követünk tárgybeli jelentése 92 szintén megerősít ebben a véleményemben. Tegnap alkalmam volt Berlinből visszatért német követtel 9 3 beszélni. Szóba került a román—orosz viszony kérdése is. A magam részéről természetesen nem mondtam el a követnek azt az értesülésemet (amelynek hitelességében Nagyméltóságod kételkedik), hogy a román—szovjet szerződés terve máris meghiúsult volna Litvinov ellenállásán. Amikor azonban azt említettem, hogy a román—orosz szerződés hamarosan meg fog valósulni, a német követ nyomatékosan annyit válaszolt, hogy „nekik éppen ellenkező információik vannak." Nézetem szerint könnyen el lehet képzelni, hogy Titulescu — aki a francia és cseh kormányokkal létesített elvi megállapodásból származó előnyöket nyilván még sem akarja a Szovjetnek minden ellenszolgáltatás nélkül biztosítani, most már elérkezettnek látta az időt a román — orosz 9 1 Lásd e kötet 26. sz. iratát. 9 2 Az iratot eredetiben nem közöljük. A jelentésben Jungerth moszkvai magyar követ ismerteti Kánya külügyminiszterrel azt a beszélgetését, melyet Sternnel, a szovjet külügyi népbiztosság politikai osztályának igazgatójával, a román—szovjet egyezményről folytatott. A magyar követ rámutatott a tervezett egyezmény magyarellenes voltára. Stern megcáfolta azt a hírt, miszerint Románia és a Szovjetunió között a csehszlovák— szovjet egyezmény mintájára szerződés készülne. Kiim. pol. 1936—7/28—24457. 9 3 Fabricius, Wilhelm 142
