Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
inkább gazdasági természetű kérdések megbeszélésére akarja felhasználni, melyek közt első helyen áll Németországnak gazdasági előnyomulása Jugoszláviában, különösen pedig az utóbbi időben sokat emlegetett zenicai vasműveknek a Krupp által történő kiépítése, ami a cseh ipart fölötte érzékenyen érinti. Titulescu csak azért maradt még Belgrádban, mert a genfi tanácsülés megnyitásáig nem akar visszatérni Bukarestbe, Párisba pedig most nem akar ellátogatni, mert ott most Rüsti Aras 7 6 tartózkodik, kivel, mint mondják, semmi áron sem akar találkozni. Alt h s.k. rendk. követ és megh. miniszter Küiji.pol. 1936—7/23—1605. Másolat. 22. A BUKARESTI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Bukarest, 1936. június 2. 79/pol. — 1936. Szigorúan bizalmas ! A lengyel külügyminister belgrádi látogatását a román sajtó feltűnő nyugtalansággal kísérte. A lapok egyenesen úgy aposztrofálták Becket, mint aki Hitler megbízásából, a német kormány ágenseként jár el. Gyanúsnak tartották a látogatást magát, szerintük: hajánál fogva előrángatott magyarázatát, nevezetesen azt, hogy Beck a már elhalt Marinkovic 7 7 évek előtti varsói látogatását viszonozza. A Beck tiszteletére Belgrádban rendezett diner-n elhangzott pohárköszöntők szövegét a román sajtó nem közölte. Bizalmas forrásból azonban azt hallom, hogy a román és cseh követek megütődtek Stojadinovic beszédének s Beck válaszának egyes részletein s hogy ezt, barátságos formában bár, Stojadinovic előtt szóvá is tették. Szinte természetes, hogy Pál herceg bukaresti látogatása körül az utolsó pillanatban előállott nehézségeket is Beck befolyásának tulajdonítják. Bárdossy s.k. m. kir. követ Küm. pol. 1936—7/23—79. Másolat. 7 6 Aras Rüstü, Tevfik, török külügyminiszter. 7 7 Marinkovic, Vojislav, jugoszláv külügyminiszter. 9* 131