Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet

Iratok - VI. Ausztria külpolitikai elszigetelése és annexiójának diplomáciai előkészítése

hogy ez a látogatás éppen azzal is kapcsolatos, hogy a német-osztrák viszony megint csak zavart (ist wieder krieblig). Az osztrák követ beszélgetésem kapcsán behatóan érdeklődött, nem közölte-e velçm Mackensen államtitkár Mussolini látogatása után azt, hogy a német-osztrák viszony nagyon is kedvezőtlenül alakult és úgy láttam, minden áron meg akarta állapítani, hogy Mackensen miképpen állította be nekem e viszonyt. Válaszomban kitértem és hangsúlyoztam azt, hogy abso­lute nem emlékszem, hogy Mackensen velem e kérdésről beszélt volna, igaz ugyan, hogy a Külügyminisztériumban akkor kedvezőtlen híreket hallottam erre vonatkozólag és inkább azt éreztettem vele, hogy nem Macken­sen volt az informátorom. Egyúttal az iránt is érdeklődött, hogy Mussolini és Hitler között mily megállapodás jöhetett létre Ausztriára vonatkozólag és hogy akkor elejtették-e az osztrákokat. Tauschitzot múltkori jelentéseim (137/pol.— 1937 1 1 és 139/pol. —1937 1 2) értelmében tájékoztattam, hogy tudomásom szerint megegyeztek abban, hogy Ausztria tekintetében a status quot fenn­tartják és hogy az osztrák kérdés nem képezhet közöttük súrlódási momen­tumot. Nem említettem neki Mackensen azon közlését, hogy egy osztrák felfordulás esetében a németek szerint egy új helyzet állana elő. A fent említett külügyi informátorom beszéd közben még azt is megemlítette, hogy Schuschniggal szemben itt nincsen szimpátia és nincsen bizalom és hogy amíg ő vezeti az osztrák politikát, addig lényeges javulás nehezen várható, másrészt megjegyezte, hogy Guido Schmidt iránt több a bizalom, azonban a ballhausplatzi csoportot sehogysem kedvelik itten. Sztójay m. kir. követ Küm. pol. 1937—20/25—2681. (3431) Eredeti tisztázat. Másolatban megküldték : bécsi követségnek. 308. A RÓMAI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Róma, 1937. november 8. 149/pol. — 1937. Szigorúan bizalmas Hiv. rend. száma: 3196/pol. — 1937. 1 3 Nagyméltóságod fenti rendelete és szóbeli meghagyása alapján ma megköszöntem Ciano grófnak, hogy az olasz—magyar gazdasági egyezmény (Semmering és devisacsúcs) felmondásával kapcsolatban hajlandó a Nagy­méltóságod által óhajtott nyilatkozatot megtenni. 1 1 A jelentést nem találtuk meg. 1 2 Lásd e kötet 296. sz. iratát. 1 3 Az említett rendeletet nem találtuk meg. 494,

Next

/
Oldalképek
Tartalom