Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet
Iratok - II. Az 1936. július 11-i német—osztrák egyezmény
Goring nyugodtan végighallgatott. Ezután szinte meglepőleg minden bevezetés nélkül, talán bizonyos szemrehányással is, azt mondotta, hogy komoly értesülései szerint Magyarország erősen le van kötve Olaszországnak és minden elhatározásához előzetesen Mussolini véleményét kell kikérnie, így persze a német viszonylatban is. Őszinte csodálkozásomnak adtam kifejezést ezen határozottan téves megítélés tekintetében. Behatóan előadtam neki a római paktum történetét és célját, és célzatosan kiemeltem a csehek középeurópai és Ausztriára vonatkozó terveit. Tájékoztattam őt olasz vonatkozásainkból eredő konkrét előnyeinkről (Marseille stb.), másrészt hangsúlyoztam, hogy olasz barátságunk — amint azt már őneki és a külügyminiszter úrnak is kijelentettem — semmiféle vonatkozásban nem korlátozza Németországhoz való viszonyunk további szabad kimélyítését. Megemlítettem a római paktum megkötése alatt Németországra vonatkozóan elfoglalt magyar álláspontot, valamint Nagyméltóságod azon, a sajtóban is közzétett nyilatkozatát, hogy a dunai kérdés rendezésénél Németország közreműködését nem lehet nélkülözni. Előadásomat egészen tárgyilagosan, konkrétumokkal alátámasztva azon célból tartottam kissé bővebben, hogy Göringben a látszólag lábrakapó kétkedést gyökereiben találjam. Erre meglepetésemre azt mondotta, hogy Schacht miniszter tért ilyen benyomásokkal haza. — Megköszöntem őszinteségét és arra kértem, hogy hasonló esetekben azonnal tájékoztasson engem minden oly legkisebb tünetről vagy értesülésről, mely alkalmas volna a magyar — német viszonyra zavarólag hatni, mert hiszen ismeri vezető férfiaink beállítottságát és külpolitikánk irányát. Igen sajnálatos volna, hogy téves információk alapján a magyar—német viszonylatban a legcsekélyebb félreértés támadna. Hangsúlyoztam, hogy éppen ő az, akinek helyes tájékoztatására különös súlyt helyezek, mert eddigi magatartásából arra lehetett következtetni, hogy ő maga is nagy érdeklődéssel kíséri a magyar — német jóviszony kialakulását. Itt szükségesnek tartottam figyelmét arra is felhívni, hogy a diplomáciának egyik hatásos fegyvere az intrika, mellyel ellenfeleink bizonyára itt Berlinben is ellenünk dolgoznak, biztosan ellenem is. Ezért újból kértem tájékoztasson minden zavaró tünetről. Göring helybenhagyta azon megállapításomat, hogy ő személyesen is nagy súlyt helyez a közöttünk fennálló jó viszonyra. Szükségesnek tartotta még aláhúzni, hogy mennyire sziklaszilárdan bíznak ők a Kormányzó Úr Őfőméltósága németbarátságában és vezető férfiainkban. Fentiek után röviden kitért jelentésem bevezetésében említett kérdésekre, de sok újat nem mondott. Érzése szerint a magyar—jugoszláv megértés jó úton halad. Az olaszokban még nem bízik teljesen. Az osztrák— német viszony javulására nincs sok reménye, szerinte Schuschniggnak tudnia kellene, hogy ő elsősorban nem egy Németországgal, mint olyannal, hanem a nemzeti szocialista párttal áll szemben. Angol vonatkozásban elítélte a legutóbbi magatartásukat, de úgy értesült, hogy az angol nép nem ért egyet a kormánnyal s a németekkel való kiegyezést kívánja. Elbúcsúzásom alkalmával visszatért a magyar—német barátságra: „Sorsközösségben vagyunk, egymásra vagyunk utalva, a cseh kérdésben 233