Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet

Iratok - I. A német—olasz közeledés hatása Ausztria nemzetközi helyzetére

Nem tartottam célirányosnak Hodza árral szemben erre vonatkozó nézetemet kifejteni és ezért utóbbi kijelentését minden megjegyzés nélkül vettem tudomásul. A szóbanforgó beszélgetés során még szóbakerült az Ollé-Kunos ügy 113 is, amivel kapcsolatban Hodza úr által tett kijelentésekről egyidejűleg fel­terjesztett 299.biz. számú jelentésemben 11 4 vagyok bátor Nagyméltóságod­nak beszámolni. Hodza úr ismételten és nyomatékosan utalt arra, bogy ezt az ügyet mindenkép rendezni óhajtja és pedig nem azzal a célzattal, hogy ennek fejében közvetlenül valami politikai koncessziót érjen el. Célja csak az, hogy a két ország egymáshoz való viszonyát „emberségesebbé" tegye. Pozsonynak megküldetett ! Wettstein Küm. pol. 1936—7/7—1787. Eredeti tisztázat. Másolatban megküldték : M. E., berlini, római, bécsi, belgrádi, varsói és bukaresti követségeknek. 99. A BÉCSI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Bécs, 1936. május 22. 78/pol. — 1936. Szigorúan bizalmas Ma felkerestem Starhemberg herceget, aki azt mondta, hogy Rómában nem végzett semmi különösebbet. Mussolininek azt mondta hogy Ausztria szempontjából jobb ha egy ember vezeti a politikát, mintha kettő, akik között a demokratikus és erős konzervativisztikus irány miatt nézeteltéré­sek vannak. A mód azonban a puccs szerű eltávolítására, 11 5 ami ellen kifo­gása van, de nem akar egyelőre a dolgokba befolyni elsősorban azért, hogy a nyári saisont, amely lakosság fő kereseti forrása, ne befolyásolja. Ősszel valószínű — mondta Starhemberg — hogy a két irányzat hívei között kirobbanás várható. Rómában idegességet váltott ki Berger-Waldenegg báró eltávolítása, amelyre szükség nem volt és amely azt az aggodalmat 11 3 1936. május 9-én Bratislavában a Csehszlovák Köztársaság védelméről szóló tör­vény alapján katonai árulás bűntette miatt 15 évi börtönbüntetésre ítélték a magyar származású és a Felvidéki Magyar Párttal kapcsolatban álló Ollé-Kunos Jenőt. 11 4 A jelentést nem találtuk meg. Az eredeti iraton a hivatkozási szám mellett bejegyezve: „nincs a polban" 11 6 Az osztrák minisztertanács 1936. május 13-i ülése fontos döntéseket hozott a kormány átalakításáról: Starhemberg alkancellárt és Berger-Waldenegg külügyminisztert leváltották, Schuschnigg kezébe összpontosították a kancellári, hadügyi és külügyi tárcát. A Hazafias Arcvonal (Vaterländische Front) vezetését szintén Schuschnigg vette át, ezzel az államhatalom összes kulcspozíciójának birtokába jutott. A végrehajtott kormány­alakítás folytán megszűnt a hatalmi kettősség, amelyik egyrészről a Schuschnigg által vezetett kormány, másrészről a Heimwehr és a Hazafias Arcvonal élén álló Starhemberg között fennállott. 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom