Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet
Iratok - I. A német—olasz közeledés hatása Ausztria nemzetközi helyzetére
útjában, hanem ellenkezőleg annak megvalósítását volnának hivatottak elősegíteni. Nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy olasz részről a csehszlovák— osztrák kapcsolatok kiépítésére vonatkozólag történt lépések kifejezetten helyeslésre találtak. Ezzel szemben Gömbös ministerelnök úrnak a római blokknak Németországgal való kibővítésére irányuló kezdeményezései nemcsak osztrák, hanem olasz részről is határozott ellenállásra találtak. Ugyancsak eredménytelen maradt szerintük azon igyekezet is, hogy a megállapodásokban a revízióra és a kisebbségi kérdésre vonatkozó magyar igények kifejezetten honoráltassanak. A csehszlovák beállítás szerint tehát ez a találkozó a magyar álláspont kudarcával végződött és Magyarország kénytelen volt másik két partnerének deferálni és az itteni szempontból a legfontosabb kérdésekben követeléseinek érvényesítéséről lemondani. Wettstein Pozsonynak megküldetett ! Küm. pol. 1936—23/7—756. (1105) Eredeti tisztázat. Másolatban megküldték: M. E.-nek 76. NAPIJELENTÉS MACKENSEN BUDAPESTI NÉMET KÖVET ÉS KÁNYA MAGYAR KÜLÜGYMINISZTER BESZÉLGETÉSÉRŐL Budapest, 1936. március 27 Mackensen követet hasonló értelemben informáltam, mint von Hassellt Rómában. (L. f. évi március 24-én kelt napi jelentést.) 9 0 Mackensen kérdésére közöltem vele azt is, hogy titkos megállapodások Rómában nem köttettek. Rámutattam arra, hogy mi most minden lehetőt megtettünk és nem eredmény nélkül az osztrák minisztereknél, hogy a Berlinnel való kibékülést komoly megfontolás tárgyává tegyék. Most a németeken a sor, hogy a jelenleg kedvező helyzetet kihasználva megfelelő előzékenységgel és reálpolitikai elgondolások alapján befejezzék azt, amit mi Rómában előkészítettünk. Küm. res. pol. 1936—23—237. Eredeti tisztázat. Másolatban megküldték : berlini követségnek. 8 0 Lásd e kötet 71. sz. iratát. 172