Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet
Iratok - I. A német—olasz közeledés hatása Ausztria nemzetközi helyzetére
sorium még a reá nézve kedvező esetben is, hosszabb ideig fog eltartani, mert a külügyi tárca betöltésére csak Hodza még tervbe vett különböző külföldi útjai után fog sor kerülni. Ez a jelenlegi bizonytalan állapot Kroftának már nagyon az idegeire megy és úgylátszik Hodzával való együttműködése sem a legharmonikusabb. Krofta szerint Hodza politikájában nincs semmi új „csak az élan". A dunai államok gazdasági és ennek folyományakép politikai téren való együttműködésének szükségessége már régen felismert tény és annak megvalósításán már Benes úr is sokat fáradt. Az ennek útjában álló akadályok azonban továbbra is fennállanak. Schuschnigg szövetségi kancellár itteni látogatása, ami különben már jóval Hodza kormányrajutása előtt elhatározott dolog volt, szintén nem hozott e tekintetben lényeges változást. Ezen látogatás ténye már önmagában véve is arra vall ugyan, hogy Ausztria számolni kénytelen Olaszország európai pozíciójának bekövetkezett gyengülésével és ennek következtében külpolitikáját már nem alapozza kizárólag az olasz orientációra, hanem Csehszlovákiában is támaszt keres az Anschluss veszélye ellen, de ezen szimptomatikus jelentőségen kívül más pozitív eredményre nem vezetett. így a restauráció kérdését sem tisztázta, mert úgy Schuschnigg akkori, mint Starhemberg herceg mostani Londonban és Párisban tett vonatkozó kijelentései szerint, az osztrák kormánynak jelenleg nem áll szándékában a restauráció megvalósítása érdekében konkrét lépést tenni, viszont továbbra is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy az államforma kérdése és a Habsburgok visszahozatala Ausztria belügye és elválaszthatatlan nemzeti függetlenségének lényegétől. A restaurációt különben Krofta (Benes velem szemben tett korábbi kijelentéseivel ellentétben), Csehszlovákia szempontjából sokkal kisebb veszélynek tartja, mint az Anschlusst. Szerinte ugyanis a Habsburgoknak jelenleg Csehszlovákiában nincs semmi talajuk. A régi arisztokrácia nem bír semmi befolyással,a szudétanémetek már a monarchia idejében inkább Habsburg-ellenesek voltak, az ország lakosságának többi részének pedig semmi oka nincs a volt dinasztia iránti szimpátiára. Más azonban a helyzet különösen Jugoszláviában, ahol a katolikus szlovénekre és horvátokra a Habsburgoknak Ausztriában való restaurációja kétségkívül bizonyos attrakcióval bírna. Jugoszlávia ebben a kérdésben annyira érzékeny, hogy Schuschnigg itteni látogatása, talán nem utolsó sorban azért, mert szlovén származású és exponált katolikus, Belgrádban meglehetősen nagy idegességet keltett. A csehszlovák kormánynak a restauráció ügyében ez alkalommal kifejtett álláspontját nem találták elég kategorikusnak és Hodza legközelebb Belgrádban teendő látogatásának célja, hogy a jugoszláv kormányt e tekintetben megnyugtassa. Egy vonatkozó közbevetésemre reflektálva, Krofta még hosszasabban fejtegette Csehszlovákiának Olaszországhoz való viszonyát. — Szerinte Csehszlovákiának sohasem volt szándékában Olaszországnak a középeurópai politikára gyakorolt befolyását eliminálni, csak az ellen küzdött, hogy ez a befolyás kizárólagos legyen, tekintettel arra, hogy az olasz politika bizonyos, a köztársaság érdekeivel ellenkező velleitásokat látszott támogatni. Az olasz-francia viszonyban beállott kedvező fordulat következtében ez a veszély azonban már nem áll fenn és így a csehszlovák-olasz harmonikus 1 14