Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Közgazdasági kar ülései, 1942-1943

Beszámítási jegyzőkönyv az 1942/43. tanévre - 1942. okt. 7.

14 -41*/ Káránál Béla a kolozsvári volt román Kereskedelmi de Ipari Tudományok l.;a— daaabb Akadémiáján az 1399A932.számú leckekönyve szerint kát félévet lehall* gat ott. Ennek alapján feltételesen fel­vettük Ót karunkon az 1942/43. tanév el­ső felében III.féléves rendes hallgá­ténak azzal, hogy a félév végéig a le­tett vizsgált Igazolni köteles. Köte­les a nemzeti tárgyakból a tanulmányi idegének végéig kollokviumot tenni. Végleges határozat csak a vizegakimu­­tatás beszolgáltatása után hozható. 42./Rohonyl Károly a kolozsvári volt ro­mán Kereskedelmi és Ipari Tudományok Magasabb Akadémiáján szerzett 160/1932. számú 193?*szeptember ?0-án kelt okle­vele alapján felvétetett karunkon az 1942/43.tanév első felében - hat fél­év be?3zárnitásával - VII.féléves ren­des hallgatónak azzal,hogy a "Keres­kedelmi és váltójogiból szigorlatot, a "Közjogi alapismeretek"-bői és a nemzeti tárgyakból kollokviumot tenni köteles. Csak ezen tárgyak sikeres vizsgája után bocsátható a III./máso­dik közgazda8ágtudományi/ozigorlatra. I ■ 43./ Grenorovios Mihály a kolozsvári volt román Kereskedelmi és Ipari Tudományok : Magasabb Akadémiáján lehallgatott nyolo féléve és az 1926A941. számú hi- ' vatalos vizsgakimutatása alapján a kor ' j akként határoz,hogy Összevont szigor­latra bocsátja a következő tárgyakból! 1/ Német kereskedelmi nyelv és le­velezés. 2/ Ozemgazdaságtan. 3/ Pénzügytan és 4/ Magyar kereskedelmi nyelv és levelezés. ip? ! hoz­­árá­* • rtj­­.1 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom