Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdasági kar tanácsülései, 1920-1921
1920.02.27. 9. rendes ülés
Az egyetemi közgazdaságtudományi kar 9, ; ülésének Tárgy: 1./ A mult ülés jegyzőkönyvének felolvasása és tudomásul vétele után Steinecker prodékán referál az eyetemek megnyitásé ügyében tartott értekezlet vé^redménvéről. Az értekezleten határozatba ment, ho^y mino.en ^arhatalmi ta^, aki három félévet vesztett, tekintet nélkül arra, hogy volt-e már egyetemi hallgató vagy nem, felvétetik. Akik a karhatalomnak nem tagjai, csak akkor iratkozhatnak be, ha katonai szolgálatot teljesítettek és 5 karhatalmi tar az egyes karokon megszervezendő igazoló bizottság előtt őket igazolja. Az igazoló bizottságok állanak: két tanárból,két egyetemi hallgatóból és egy elnökből, akit az illető kar küld ki. felvehetők azonkivül mindazok, akik megszállott területről valók és igazoltatnak. A tudományegyetem az előadásoki március 16-án szándékozik megkezdeni. A kar a prodékán jelentését tudomásul veszi, a fakultás megnyitása ügyében azokban csal|egy legközelebbi alkalommal fog határozni, amikor a helyiség kérdése és a programm rendben lesz. 2./ Karch tanár jelenti, hogy részt vett az altruista szövetség ülésén amely tisztviselőinek továbbképzésével foglalkozott. Az értekezleten Egyetemi nyomda. l«20. / JEGYZŐKÖNYVE. Felvétetett 192 q . február hó . napján. Jelen voltak: Elnök- Bernát. István dékán, 'tagok: Steinecker prodékán, Kardi Kristóf, Vonház István, Bchandl Métely Kálmán, Grosschmiedt Lajos, Lrődi Béla, Reichenbach kóla és Lengi János tanárok.