Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/2
1990. május 10. - 1. Operatív tanterv - 2. Doktori ügyek - 3. Egyebek
m - 7 - a doktori kurzusokat és a szóbeli vizsgákat a felvételtől számított 6 éven belül kell teljesíteni; - a disszertációs kurzusokat és a védést a felvételtől számított 8 éven belül kell lebonyolítani. A Ph.D. kurzusok kialakítása, a jelenlegi rendszerrel való ka pcsolat Bármilyen lesz is majd a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem doktori rendszere, egy dolog biztos-iak tűnik: meghatározott kurzusok teljesítése (tehát egy tanulási folyamat) kapcsolódik össze a disszertációs tevékenységgel (tehát egy kutatási folyamattal) . Mindkét területen nagy hátrányban vagyunk a Nyugattal szemben. A Ph.D. rendszer kialakításának ezért össze kell kapcsolódnia az egész egyetem felzárkóztatásával,"az elmaradottságaink leküzdésével. Mit jelent ez témánk szempontjából? Vegyük előbb a kurzusok kialakításának kérdését! Az alap-és a doktori kurzusok körének egyetemi szintű elfogadása után jön a sokkal nehezebb feladat: a tárgyak korszerű tartalommal való feltöltése és a megfelelően képzett oktatók kiválasztása. Javaslatunk szerint a Ph.D. kurzusok anyagának összeállítását, illetve a lebonyolítását a nálunk fejlettebb egyetemekkel való együttműködés keretében kellene elvégezni. A kiválasztott és együttműködésre kész nyugati egyetem(ek)mel együttműködési szerződés t kellene kötni és például a TEMPUS program keretén belül közös Ph.D. kurzusokat lehetne kifejleszteni. Csak ez vagy hasonló nemzetközi kontroll lehet biztosíték arra, hogy a Ph.D. fokozatok korszerűek és hitelesek legyenek és tekintélyük legyen a világban. Hasonló a helyzet a kutatások vonatkozásában. Csak az a tanszék tudhat érdemi segítséget nyújtani a független és alkotó kutatómunkához, ahol a munkatársak magasan képzettek, tudásuk korszerű ás összevethető a mindenkori világszínvonallal és ismerik a szakterületük mindenkori élvonalát. Ilyenek híján a doktorjelöltek vagy nem kaphatnak érdemi segítséget a tanszékektől, vagy pedig a kutatás belterjes lesz és nem fog kapcsolódni a világ élvonalához .