Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1987-1988
1988. április 12. - 1. Személyi ügyek - 2. Tantárgyi tematikák - 3. Beszámoló az 1987. évi költségvetés teljesítéséről - 4. Egyebek
I - 4 A másik terület,, ahol előrelépésre van szükség, az egyetem és az intézet közötti kapcsolat szorosabbra fonása, az érdekek és erőforrások nagyobb mérvű integrálása, egységesitése. Ezen megjegyzésekkel indítványozta a javaslat elfogadását. A szavazás eredménye: 38 szavazatból 29 igen, 3 nem, 6 tartózkodás. Ezzel befejeződött az I. napirendi pont tárgyalása. II. Tantárgyi tematikák K u p c s i k József: Röviden ismertette az előzményeket, majd felkérte Kollár Zoltánt és Szabó Katalint, hogy a politikai gazdaságtan tantárgy tematikáját terjesszék elő. Kollár Zoltán: Kari Tanács megvitatta a matematikai alapismeretek, a bevezetés a számítástechnikába, valamint a politikai gazdaságtan tantervét, s elfogadásra javasolja azokat. S z a b 6 Katalin: Előterjesztésében kiemelte, hogy a tematika legújabb, legjelentősebb része a mikroökonómia. A viták is e körül csaptak össze. Újszerűségére utal, hogy a szocialista országokban a politikai gazdaságtan kurzus részeként először kerülnek önálló részként taglalásra a mikroökonómia kérdései. Nem éltek a tőkés országok alapkurzusaiban oktatottak átvételének lehetőségével, inkább egy olyan mikroökonómia létrehozását kísérelték meg, mely a hazai sajátos körülményeknek felel meg és az itteni közgazdászok közgazdasági világlátását alapozza meg. Az externalitásóknak a hangsúlyozott beépítése, a vállalatok működésével való részletesebb foglalkozás igényelte azt, hogy eltérjenek a leghagyományosabb mikroökonómiai anyagok szerkezetétől, S~z a b é Zoltán: A számonkérést milyen módon tervezik? H o r vá t h Gyula: Annak az aggodalmának adott hangot, hogy a határköltség fogalma nehezen lesz érthető, tekintettel arra, hogy hiányoznak ehhez a szükséges matematikai ismeretek. Szabó Katalin: Valóban kisebb problémát jelent, hogy a függvénytan később kerül feldolgozásra, de ugy ítélte meg, hogy a probléma felvethető oly módon, hogy annak lényege megérthető legyen.