Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987
1986. december 18. - 1. Belső utasítás az állami megbízások és szerződéses munkák rendjéről - 2. 5 éves kutatási terv, 1986-90 - 3. A képzéskorszerűsítési csúcsbizottság 4. sz. munkaanyaga /tájékoztatásul/ - 4. Egyebek
At>S - 15 esetében a legutolsó vizsga eredményét figyelembe véve. Az elvárt átlag évről évre valamelyest magasabb lehet. Ennek a követelménynek az a célja, hogy a konzekvensen, hosszabb idő átlagában gyenge teljesítményt nyújtó hallgatókat kiszűrje. b/ Az elágazási pontig terjedő időszakban az utóvizsgák száma valamilyen később megállapítandó felső korlát alatt maradjon. A cél, hogy a gyenge képességű, illetve tanulmányi fegyelmü hallgatókat ne engedjük az egyetemi ágra, továbbá, hogy ne engedjük tömegessé válni a "taktikázást" jobb átlageredmény elérésére. c/ Tetszőlegesen választott témakörből /ez kapcsolódhat pl. a proszemináriumhoz, valamely emelt szintű tárgyhoz, tanszék által kiirt pályázati témához/ önálló szakmai dolgozat, tanulmány, TDK elkészítése, majd annak - igényes szakmai szempontú opponálás utáni - sikeres megvédése. Itt az egyetemi szintű, alkotó munkára való alkalmasságot igyekszünk elbírálni és ennek során a dolgozaton tul be kell számítani a konzulens és a proszeminárium vezető véleményét is. d/ Két komplex, integrativ írásbeli alapvizsga sikeres abszolválása: egy a gazdaságtani és egy a módszertani ismeretkörből. A vizsga az elágazási pontban meglévő, értő tudást és annak alkalmazási képességét hivatott elbírálni. Kiegészítő ösztönzőként is hat, mivel nemcsak az a/ követelményben foglalt minél jobb átlageredmény elérésére sarkall, hanem megfelelő /legalábbis középtávon/ maradandó tudás megszerzésére ösztönöz. Ez utóbbi követelményt bárkivel szemben lehet támasztani, mindegy honnan jött /főiskola, másik egyetem stb./, ha az MKKE egyetemi ágán akarja folytatni tanulmányait. Kivételt képezhetnek ez alól meghatározott eredménnyel letett főiskolai zárószigorlatok és a megvédett diploma.