Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987

1986. december 18. - 1. Belső utasítás az állami megbízások és szerződéses munkák rendjéről - 2. 5 éves kutatási terv, 1986-90 - 3. A képzéskorszerűsítési csúcsbizottság 4. sz. munkaanyaga /tájékoztatásul/ - 4. Egyebek

- 13 ­5. AZ ELSŐ KÉT EV ALTERNATÍV TANTÁRGYAIRÓL Az első két év, a korábbi elképzeléseknek megfelelően telje­sen egységes, amely alól csak az alternativ és fakultatív órakeretek képeznek kivételt. Az alternativ órákhoz tartozik a proszeminárium is, amely jelentősége növekszik ezáltal is, hogy ennek kell elindítani és előkészíteni minden hallgatót arra, hogy a 2. év során egy önállóan, nem szükségképpen a proszeminárium témájából, megirt dolgozatot nyújtson be. A fennmaradó alternativ órakeret zömében egyéni érdeklődés­től függő, elmélyültebb, emelt szintű tanulmányok folytatá­sára, részben pedig bizonyos elmaradások szervezett pótlásá­ra lesz fordítható. Az első két év alternativ tárgyainak ok­tatásával tehát több célt követünk: érdeklődési kör kialakítása, formálása; felkészités és alapok adása későbbi tanulmányokhoz; ismeretek bővítése és elmélyítése; tudományos kutató munkába való bevezetés. Célszerű ezen belül az emelt szintet jelentő tárgyak egy kiegyensúlyozott, de nem tul bő kínálatát nyújtani, s esetleg ezek óraszámát és ezekből elért eredményt is figyelembe ven­ni továbblépési kritériumként. A kinálatban lehetőleg legyen makro-, mikrogazdasági és módszertani jellegű tárgy is, de 3-4 tárgynál többől egyszerre nem célszerű választatni a hall­gatónak, mert ez nagyfokú szétaprózottsághoz vezethet. A jelen­legi rendelkezésre álló emelt szintű tantárgyi kínálatot bővi­teni kell mikro jellegű tárgyakkal, hogy az kiegyensúlyozott legyen. A hallgatók szabadon választhatnak az igy kialakított étlap­ból, esetenként szemesztertől függetlenül. Bizonyos célszerű logikai kapcsolatokra azonban fel kell hívnunk a hallgatók figyelmét /pl. módszertani tárgyak egymásra épülése/, viszont egy megkezdett tantárgyfüzér bármikor elhagyható és szabadon felvehető egy másik emelt szintű, vagy másik alternativ tárgy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom