Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987
1986. december 18. - 1. Belső utasítás az állami megbízások és szerződéses munkák rendjéről - 2. 5 éves kutatási terv, 1986-90 - 3. A képzéskorszerűsítési csúcsbizottság 4. sz. munkaanyaga /tájékoztatásul/ - 4. Egyebek
- 3 tette, hogy az egyetem irányító szervezeteinek és a tanszékeknek mindvégig lehetőségük volt arra, hogy érdeklődésüknek és aktivitásuknak megfelelően figyelemmel kisérjék a bizottsági keretekben folyó előkészítő munkát és javaslataikkal elősegítsék azt. A kialakult munkaszervezet ezért hatékonyan járult hozzá az évtizedekkel ezelőtt kialakult szervezeti egységek közötti munkamegosztás felülvizsgálatához és uj, előremutató javaslatok kidolgozásához. A bizottság - elfogadva és hasznosítva a tantervi javaslatra vonatkozó főbb kritikai észrevételeket - jelentősen átdolgozta korábbi javaslatát. Csökkentette a tantárgyak számát, részben néhány elhagyásával, részben több, korábban önálló tantárgy összevonásával. Megvizsgálta az egyidejűleg tanulandó tárgyak számának további csökkentési lehetőségeit, módosította az általánosan kötelező, a szakosító és az alternatív tantárgyak órakereteinek arányát ugy, hogy egyidejűleg az összes óraszámot is mérsékelte. A változtatás irányait és globális arányait foglalja össze az 1. sz. táblázat. A változtatások globális jellemzői jól tükrözik a módositások során követett fő célkitűzéseinket: az összes órakeretek csökkentését /8 %/ és az alternativitás további növelését /54 %/. Mindez a tantárgytipusok tantervi arányainak változásában is nyomon követhető. Egy hatékony oktatási rendszert a stabil és változó elemek megfelelő aránya, egyensúlya jellemez. Ezt a célt kívánjuk szolgálni kötelező alapképzés és a választáson alapuló szakosító, illetve alternativ képzés elhatárolásával és tervezett megoszlásával /60-40 %/. Az előbbinek kellene biztosítani a stabilitást azáltal, hogy valóban az adott diszciplínák legalapvetőbb, időtálló, tudományos mércével megmérettetett és megszűrt ismereteit, didaktikai-pedagógiai követelményeket kielégítő módon oktassa. • A tárgyak másik csoportjának, de különösen az alternativ tantárgyaknak kell rugalmasan változva, a külső feltételekhez folyamatosan igazodva konkretizálni az alapvető ismereteket, illetve teret engedni a kísérletezésnek.