Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1985-1986/2
1986. június 24. - 1. Vita a Műv. Min. javaslata a felsőoktatási intézmények oktatóinak követelményrendszeréről - 2. Az egyetem vállalatgazdasági és munkaügyi főiskolai szakának tantervi irányelvei - 3. Egyebek
- 6 a hozzávetőleges arányok ld.alald.tdsf.-t "helyesnek tartaná.", Idalalrulhat egy torz káderpolitikái gyakorlat is.'j A "bér- és I é t s z ár.y-:."".f. 1o:ls koncepciójának értékelése Oktatóink e rjj emberként utasítják vissza a "Javaslat..."-ban "található "béres létszámgazdálkodási koncepciót. Ezt ser. "megoldásnál:", sem "korszerűsítésinek nem minősítették, sőt igen gyakorta hangzott el róla felháborodást kifejező jelző /cinikus, embertelen stb./. Nyilván a "Javaslat..." készítői sem gondoltál: komolyan, hogy a "belső kényszer" mindent megold; az olrfcatóktól megtagadva nemcsak az anyagi /lásd "korszerűsített bérgazdálkodás"/, hanem az erkölcsi elismerést is /addig vár a magasabb beosztású kollégája "Idhalására", anig neki is "felajánlják" a nyugdíjazást/. L létszámcsökkenésre alapozott bérpolitika, az igy /20 "3listá"-val/ kigazdálkodott béremelés, az elképzelésben vázolt oktatói struktúra kialakítása, az előléptetések adminisztratív akadályozása, az alkotóképességül: csúcsán lévői: erőszakkal nyugdíjba küldése mind-mind olyan ötlet, amely inkább erősiti az adminisztratív káderpolitikát, semmint a tartalmasabb minősági munkát. Ilásrcszt csal: tehetetlenségről, és nem koncepcióról, megfelelő társadalmi alkupozícióról árulkodik. Ha csal: ennyit tud nyújtani az olrtatási kormányzat a problémák orvosolására, akkor jobb lett volna, ha nem mond semmit. Ezzel attól a reménytől is rneg^fosztott bennünket, hogy van olyan elképzelése, amitől javulást várhatunk. Iíár régóta egyértelműen megfogalmazódott az olrtatókban: elodázhatatlan a követelményekkel együtt operáló, megfelelő bérviszonyok kialakítása. Ez a minisztériumi elképzelés azonban nem ad érdemi választ erre az igen égető problémára, javaslata is csal: "gyógyír" lehet rájuk, nem megoldás. Elismerve azt, hogy a felsőoktatási intézmények magul: is tehetnek helyzetül: /illetve dolgozóiig szociális helyzetének javításáért, akár gazdálkodásuk jobbításával is, de igy is csal: az indokolt igények töredékét lehet kielégíteni, másrészt a megoldás csak akkor érdemli ki a megoldás minősítést, ha az /cclja és módja/ a humánus elveket még látszólag sem sérti meg. Aktiv káderpolitikai gyakorlat is e szempont érvényesítésével lehetséges, no meg inkább elvek és nem mesterkélt adminisztratív, bürokratikus előírások fi-