Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1985-1986/1

1986. március 13. - 1. Tájékoztató az egyetem költségvetési tervének 1985. évi teljesítéséről - 2. Személyi ügyek - 3. Egyebek

Kerekes elvtárs egyetemünkön tanári "C" szakot végzett. Ettől kezdve az Ipari Technológia Tanszéken dolgozik, jelenleg docens. 1980-ban lett levelező aspiráns a Moszkvai Főiskolán. A termékminőség kér­déseivel foglalkozik, 1984-ben megvédte kandidátusi disszertáció­ját. Nagyon sok publikációt készített, amelyek részben a tanszék oktatási munkáját is segítik. Több jegyzetnek, szakkönyvnek volt társszerzője, cikkeket irt és tudományos konferenciákon szerepelt. Oktatómunkája - a tanszék sajátos helyzetéből adódóan - rendkívül szerteágazó. Munkáját igényesen látja el, jelentős feladatokat vál­lal magára, ezen kívül az egyetemi közéletben is aktivan részt vesz. Hallgató korában kari KISZ-titkár volt, később a TDK titkári teendőit látta el, majd hosszú időn keresztül a PVB-nek volt a tagja. A PB-nek jelenleg is, az Egyetemi Tanácsnak második ciklusban tagja. Nagyon jelentős szerepe van abban, hogy az Ipari Technológia Tanszék egyre jobban megtalálja a közgazdászképzéshez illeszkedő profilt, hosszú ideje ezen dolgozik. A tanszéki kollektíva elfogadja. Határozat : Az ET - titkos szavazással - Kerekes Sándor tanszékvezetői megbízásával 23 igen, 5 nem, 0 tartózkodás szavazattal egyetért Elnök felkéri az Általános Kar dékánját, hogy a Testnevelési Tanszé k vezetőjére vonatkozo javaslatot terjessze elő. Kollár ik Amália: 3 évvel ezelőtt pályázat utján töltöttük be a testnevelési tanszékvezetői állást, 7 fő külső és 2 belső pá­lyázó volt. Egy - részben szakmai, részben nem szakmai - bizottság ké­szítette elő a Kari Tanács állásfoglalását. A bizottság egyenértékűen foglalt állást Zsadánvi István és Tóth Andorné mellett, a Kari Tanács ülésén csupán 1 szavazati különbség volt Zsadányi javára, igy ő nyer­te el a megbízást. Tóth Andorné az elmúlt 3 évben példamutató magatartást tanúsított, kezdettől fogva a tanszékvezető első számú munkatársa volt; betegség és egyéb távollét miatt ő helyettesitette. Zsadányi elvtárs igénye­sen, színvonalasan látta el munkáját, jelenleg 3 évig Iránban dol­gozik, ezért most megbízatásának meghosszabbítása nem lehetséges.

Next

/
Oldalképek
Tartalom