Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984
1984. május 2. - 1. Beszámoló a Nyelvi Intézet munkájáról - 2. A szerződéses munkák helyzete - 3. Az 1983. évi költségvetésről beszámoló, az 1984. évi költségvetés irányelvei - 4. Egyebek - A következő ET ideje, napirendje - Kovács Ferenc levele az Egyetemi Tanácshoz
dönteni, hogy mi a komplexum gerince: vajon az oktatófilm ós a hozzákapcsolódó fonogramm a hallásfejlesztő és grammatikai gyakorlatokkal vagy pedig a segédkönyv a szószedettel. De bármelyik vezérelje is a másikat, a lényeg az, hogy a hallgatók a változatos formában nyújtott ismereteket elsajátítsák és készség szintjére emeljék. Ilyen vonatkozásban megemlítendő, hogy a Nyelvi Laboratórium látogatottsága a hajdani félévenkénti 3,ooo~es átlagértékről napjainkra ennek két és fél háromszorosára emelkedett. Ez a szint a jelenlegi adottaágok mellett tovább nem emelhető, már csak azért sem, mert a műszaki fejlesztés a 80-as évek elején megtorpant, s-a videotechnika kísérleti bevezetésétől eltekintve - szinte csak fenntartásra korlátozódik. Ez utóbbi is csak részleges, hiszen az egyik laboratóriumi helyiségünk / az úgynevezett "őslabor" / a több mint másfél évtizedes használat során teljesen tönkrement. /Lásd a Fejlesztési tervünk mellékleteit,/ A műszaki fejlesztés - remélhetőleg átmeneti stagnálásával szemben megemlítendő, hogy napjainkra a Nyelvi Labor körül kialakult egy olyan oktatógárda, amely nemcsak mindennapi munkájában használja a Nyelvi Labor tananyagait, hanem a jeg.yzetirás során is épit azokra. Ha ezeknek az oktatóknak a körét a továbbiakban sikerül bővítenünk, akkor a laboratórium jövője még egyértelműbbnek mondható. Budapest, 1984, április 16