Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984
1984. május 2. - 1. Beszámoló a Nyelvi Intézet munkájáról - 2. A szerződéses munkák helyzete - 3. Az 1983. évi költségvetésről beszámoló, az 1984. évi költségvetés irányelvei - 4. Egyebek - A következő ET ideje, napirendje - Kovács Ferenc levele az Egyetemi Tanácshoz
- 3 oktat ókkal szembeni követelményeknek. A tudományos munkában nagyobb szakaszokat lehet megkülönböztetni: a tudományos tanács létrehozása, egy sor szakmai-módszertani és nyelvészeti feladat megoldása, ezek együtt az Intézetnek a nyelvészek körében, sőt nemzetközi méretekben is tekintélyt adtak. Egyetért azzal a törekvéssel, amely megkülönböztette az intézeti, tanszéki és esetleg személyi szintű feladatokat és igy próbált jelentős előrelépést elérni. Ez időtől kezdve az intézeti tananyagokra is áll, hogy azokba bekerülnek a tudományos tevékenység eredményei. A tananyagokat más, magas szintű nyelvi képzést végző egyetemek-főiskolák is felhasználják. Nagy létszámfelfutással, nagy óraterhelés-növekedéssel és nagyszámú külső oktatóval kellett a feladatokat megoldani. Jelentős szellemi és anyagi ráfordítással sikerült kialakitani az évenkénti konferenciák, tudományos ülésszakok rendszerét. Az Intézet dolgozóinak kb. kétharmada él ezekkel a lehetőségekkel, a többi - objektiv vagy szubjektiv okokból - nem vesz részt ezeken A konferenciákon tapasztalta, hogy az Intézet nyilt a közgazdasági szakkérdésekkel szemben. Jónak tartja a módszertani és egyéb szemináriumokat is, amelyeket az oktatók számára rendeznek. Ugyancsak jó, hogy az elkészült anyagokat megvitatták, amiben részt vettek a közgazdasági tanszékek oktatói is. Véleménye szerint a publikációk száma örvendetesen nőtt az utóbbi években, minőségüket is jónak Ítélik a szakemberek. Összességében a tudományos munkát nagyon pozitivnak itéli, megfelel az egyetemi tanszékekkel szembeni követelményeknek. A jövőt illetően nincs szükség uj feladatok kitalálására, azokat kell erősiteni, amelyeket már elkezdtek. Azokat kellene ösztönözni a tudományos munkára, akik eddig ettől távol tartott ák magukat. Forgács Csaba: A tudományos munka szempontjából alapozó korszak lezárult, bizonyos eredmények is születtek. A disszertációk egy részét már hozták magukkal a szerzők, de a következő 2-3 évben várható a korábbi munka eredménye. Az Intézetben dolgozókkal szemben ugyanolyan igényeket kell megfogalmazni, mint más tanszékeken, mert a lehetőségek is hasonlók, megkülönböztetésre tehát nincs ok. A produktumok számában nagy a szóródás, törekedni kellene arra, hogy minél több ember kapcsolódjék be a tudományos munkába, bár ez nem könnyű. A konferenciák szervezése nagyon hasznos, a lehetőségek szerint a jövőben is folytatni kellene. Megjegyzi még, hogy tapasztalatai szerint a labor, vezetője mindig rendkivül segitőkész volt. Bakonyi István: A labor, nemcsak az oktatáshoz, hanem a kísérletezéshez is lehetőséget ad. A hazai és külföldi közgazdasági főiskolákkal jó kapcsolat alakult ki. Sajnálatos azonban,