Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1982-1983

1983. március 7. - 1. Személyi ügyek - 2. Beszámoló a Gazdasági Igazgatóság munkájáról - 3. Jelentés a szerződéses munkákról - 4. Egyebek - Egyetemi Plakett adományozás (Tóth Ferenc - MÜBER, Mányi István - KÖZTI, Keresztúri Sándor - MM) - Kovács Ferenc interpellációja

- 3 ­Ugyanezen lap, ugyanezen oldalán olvasható egy "r" jelzetű glosszának szánt "antiportré", amely az "Előadó" címet viseli. Szerény szövegnyelvészeti is-* mereteim latbavetésével, többszöri átolvasás után sem értettem meg az irót egy dolog kivételével, ez pedig az előad ónak, mint általánosított típusnak a kifigu­rázása. Ez az oldal jól meg volt szerkesztve! A két cikk pontosan egymás után következik. Kinek, vagy minek használnak az ilyen jellegű írások? Egymás kölcsönös megbecsülését, tiszteletét semmikép­pen sem szolgálják, mint ahogyan az az igénytelen, sőt "bratyizó" stílus sem, amelynek "virágai" ugyan­ebben a számban olvashatók: "a Pozsgai,(^Bihari, a Kollarik" és társai, vagy a "rohadt átmeneti álla­pot", vagy annak az "ifjú"-nak egyik megbuktató taná­rát jellemezni hivatott értékelése sem: a tanár "majd addig figurázik, amíg beírhat egy kettest." A rólunk /Nyelvi Intézet/ szóló cikkek nyitányát az ifjúsági parlamenten Szilvási György korreferátumának az alábbi része szolgáltatta, amit a Közgazdász 1982. november 25-i száma kiemelten közöl: "A nyelvoktatás­ban történt változások ellenére, úgy gondoljuk, hogy az angol nyelven kivül is sok olya probléma van, köztü olyanok is, amelyek megoldására a Nyelvi Intézet is ké­pes lenne. Ideje, hogy az állami vezetés levonja a szük séges konzekvenciákat, ezért kiemelt problémaként ke­zelve a nyelvi kérdést, javasoljuk az IP-nek, egészít­se ki az intézkedési tervet azzal, hogy az állami ve­zetés 1983 első félévében..a KISZ-szel együttműködve vizsgálja meg a Nyelvi Intézet tevékenységét, és hoz­zon határozatot a nyelvoktatás javítása érdekében!" Kérdésem Szilvási György elvtárshoz: milyen előzetes jelzések, próbálkozások, javaslatok történtek a KISz

Next

/
Oldalképek
Tartalom