Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980

1980. március 17. - 1. Személyi ügyek - 2. A szervezés oktatásával kapcsolatos feladatok - 3. Egyebek

2 A szervezés társadalmi jelentőségének felismerését először a Központi Bizottság 1971. december 1-i határoza­ta fejezte ki. Ezt követően a Minisztertanács 1003/1972. határozatával előirta szervezők egyetemi és főiskolai képzését, a szervezési ismeretek széleskörű oktatását a Művelődésügyi Minisztérium a realizálás érdekében kidol­gozta és az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács elé terjesztette a képzési rendszer koncepcióját. A javaslat elfogadása után a Művelődésügyi Minisz­térium az érdekelt főhatóságokkal egyetértésben kiadta a 157/1973. MM. sz. utasitást a szervezési ismeretek ok­tatásáról . , A Minisztertanács 1977. decemberében áttekintette a szervezésről hozott korábbi határozatok végrehajtását és az 1045/1977. határozatában kijelölte a képzés és feltételrendszer fejlesztésének fő kérdéseit is. Egyetemünkön 1966-ban alakult meg az Ipari Üzem­szervezési Tanszék, amely az Iparvállalatok tervezése és szervezése tárgyat oktatta és a vállalati tervezés és szervezés szakterületét művelte. Az 1968/69. tanévben bevezetett oktatási reform a szakágazati rendszerrel megteremtette a szervező specialista képzés keretét. Az első év-folyami*, az 1971/72 tanévben végzett, háromnegyed évve l a Központi Bizottság határozata utá n és egy esztendőve l a Művelődés­ügyi Minisztérium 157/1973- sz. utasitása előt t. E tény jelzi, hogy az Egyetem önálló tanszék alapításával, az oktatási reformmal helyesen ismerte fel társadalmi igé­nyeket, megteremtette a szervezeti kereteket a szervező­képzés és a szervezés oktatás számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom