Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980

1980. január 21. - 1. A külgazdasági szak képzésének tartalmi kérdései - 2. A szerződéses munkák helyzete - 3. Az Egyetem nemzetközi kapcsolatai

lo ségi igényeket jelenti: tulajdonképpen egyetért Berenő elvtárssal, aki megkérdőjelezi az egyetemmel szemben támasztott mennyiségi igényt. Ne keverjük össze a külkereskedelem számára szükséges káderek mennyiségét. Ezt ugy osszuk el, hogy mondjuk meg az arányokat a főiskola és az egyetem között. Ez két dolog. Valószinünek tartja, hogy olyan szakemberekre, amelyeket a főiskola képez, még jónéhány évig igénye van, illetve lehet a külkereskedelemnek. Ha azonban komolyan vesszük, hogy az egyetem mire képez, biztos hogy perspektívában ebből már nem kell annyi. Ezt vegye a Külkereskedelmi Minisztérium tekintetbe, és a fejlesztésnél a Külkereskedelmi Főiskolát kell erősíteni: az össz-képzésből többet kell fokozatosan átvenni ide. Az biztos, hogy annyi egyetemet végzett közgazdászra perspektívában sincs szükség, nem lehet őket foglalkoztatni. Körülbelül az az arány, hogy a 2o ezres külkereskedelem számára képezünk általában évente 12o embert, az 5oo ezres belkereskedelem számára pedig csak 6o-at. Erre mondhatjuk, hogy a külkereskedelem kevés, de a belkereskedelem is. És a vállalatok tekintetében is hasonló az arány: 6oo:loo. Az a véleménye, hogy itt tulajdonképpen a megosztás kérdésén, az arányon kellene változtatni, a külker, főiskolai képzés növelésével. Ez segítene abban is, liogy eleget tegyünk a velünk támasztott követelményeknek ós minőségi tekintetben, stb. Nem ért egyet ő sem azzal, amit a javaslatok 1. pontja mond az üzletkötők képzésének növeléséről. Ez önmagában ellentmondás: az egyetemet végzettek menjenek majd olyan továbbképzésre, amely főiskolai képzésnek felel meg? Ami a tantárgy-összevonásokat illeti: szerinte ezt most az Egyetem Tanács sem tudja konkrétan meghatározni. Erre vonatkozólag javasolja: fel kell kérni a tanszéket,dolgozzon ki javaslatokat erre egy bizonyos időn belül és akkor vizsgáljuk meg ezeknek a lehetőségét. És ha a tanszék azt mondja,hogy nem lehet,stb.,akkor ezt el kell fogadni. Egyetértek azzal,hogy a főiskolások továbbképzését egészítsük ki azzal,hogy intézményesebbé kell tenni,-ahogy Szász elvtárs mondta. Ez vonatkozik mindenféle kiegészitésre. Ennek bizonyos korlátok között tehetünk eleget. Ha minden főiskolai végzett elvégzi az egyetemet is, akkor tulajdonképpen megbontjuk azt az elképzelést, hogy kellenek ilyen és olyan szakemberek is. Ezt néhány ember számára lehetővé kellene tenni, de nem tömegszerüen. A nyelvoktatásba nem menne bele. Egyetért a Török elvtárssal abban, hogy félig egyetért,félig nem a 6.pontban megállapítottal: ide olyanok jöjjenek esti-levelező tagozatra,akik már rendelkeznek nyelvvizsgával. De az problémás,hogy ezek itt az 5 év alatt ne tanuljanak nyelvet és csak felejtsenek. Nekünk pedig a nyelvoktatás finanszírozása tekintetében vannak problémáink. Elképzelhető bizonyos megoldás: amennyiben ezek esti, levelező hallgatók, akkor saját maguk, vagy a vállalatuk finanszíroznák ezt a nyelvképzést. Ezt a mi állami költségvetésünk nem birja. Egyetért azzal is, ami a 7.pontban áll: optimális létszámú nyelvcsoportok képzése. Ez ugyancsak pénzkérdés,111. státusz-kérdés. 8.pontban a javasolt egyetemi külgazdasági szakbizottsággal kapcsolatban ő sem látja, hogy mit lehetne csinálni. Bizonyos lépéseket kellene tenni az egyetem vezetésének ezzel a külgazdasági szemlélet erősítésével kapcsolatosan.Hogy mit tettek az egyéb tanszékek e téren, itt kellene lépnünk. Javasolná, hogy ha valami módon a határozatban szerepelne ez, azt is beleértve, amiről a szaktanszékek panaszkodnak, hogy problémák vannak